Pesti Srácok

Jövőre is lesz munkalehetőség a hajléktalanoknak – Milliárdokat költ a célra a kormány

null

A jövő évben is folytatni tervezik a hajléktalanok társadalmi integrációját segítő közfoglalkoztatási programot, amelyben az elmúlt években mintegy négyezren vettek részt – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden, budapesti sajtótájékoztatóján.

Fülöp Attila a hajléktalanellátás egyik fontos céljaként jelölte meg, hogy a rászorulókat munkával visszasegítsék az aktív életbe.

– mondta. Az államtitkár közölte: a program, amelyre majdnem hétmilliárd forintot költött a kormány, az elmúlt öt évben mintegy négyezer embert ért el.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Fülöp Attila kitért arra is, hogy Tarlós István főpolgármester vezetésével a főváros rengeteg erőfeszítést tett azért, hogy az ellátásra szorulók valós segítséget kapjanak és megtalálják a hajléktalanságból kivezető utat.

Pirisi Károly, a Budapest Esély Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a fővárosi önkormányzat száz százalékos tulajdonában lévő társaság elsősorban hajléktalan embereknek nyújt személyes, folyamatos gondoskodást és szervezi a közfoglalkoztatásukat. Az utóbbi három évben körülbelül 2000 hajléktalan emberből 1200-nak tudtak munkát szervezni, és 20-22 százalékuk az elsődleges munkaerőpiacon talált munkát – közölte, hozzátéve, hogy ez nagyjából kétszerese az országos átlagnak. Pirisi Károly megjegyezte azt is, hogy az érintett hajléktalan embereknek körülbelül a fele visszakerül az ellátásba. Szólt arról is, hogy a főváros az idén 50 millió forintos keretösszegű programot indított roma fiatalok preventív támogatása érdekében.

– közölte Pirisi Károly.

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.