Pesti Srácok

Kövér: Magyarország visszaszerezte jövőjét

Kövér: Magyarország visszaszerezte jövőjét

Magyarország 2010 óta elvégzett munkájával visszaszerezte jövőjét, és ennek nyilvánvaló jele, hogy "mi, magyarok nem bezárjuk a templomokat és az iskolákat", hanem újakat építünk – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap, Budapesten, a Fasori Református Egyházközség hálaadó napján.

A fasori gyülekezet új óvodaépületének átadásán a házelnök kiemelte: "egyetlen politika sem mondhatja meg az embereknek, hogyan éljenek, ugyanakkor minden felelős politika kötelessége, hogy megteremtse a tartalmas élet lehetőségét az emberek számára". Úgy fogalmazott: "az oktatási rendszeren belül az egyházi oktatás választása minden állampolgár szabad értékválasztása, amelyet a felelős politikának nemcsak tiszteletben kell tartania, hanem támogatnia is kell".

– tette hozzá Kövér László.

PestiSracok facebook image

– mondta, hozzátéve, hogy a magyar egyházak életében "ilyen rövid idő alatt ilyen mértékű gyarapodásra és megújulásra az elmúlt száz esztendőben nem volt példa". Beszélt arról is: a reformáció fél évezreddel ezelőtt nemcsak a hitet újította meg, hanem általa a magyarságot is.

– mondta. Szavai szerint ez a nagyszerű teljesítmény és az alapjául szolgáló mindig megújulásra képes értékrend adja a magyar reformáció közösségépítő és nemzetmegtartó erejét. Mindennek a megismertetése és a megtartóerő átruházása pedig a legértékesebb útravaló, amit a református nevelés és oktatás biztosít. Elmondta: a Magyarországi Református Egyház csak az óvodaprogramjára 30 milliárd forintot fordíthat; ebből több, mint 40 óvoda épül, 25 pedig megújul. Emellett a határon túli magyar közösségek anyaországi támogatással összesen 160 bölcsődét és óvodát építenek.

– tette hozzá Kövér László.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt: a református egyház – akárcsak a többi egyház – számíthat a kormány segítségére a jövőben is, hiszen tudják, hogy a nemzet és a kereszténység megőrzésében milyen fontos munkát végeztek és végeznek az egyházak. Hozzátette: a fasori református templom is megújul a jövőben; ehhez a napokban megkapják a kormány 300 millió forintos támogatását, és az Országgyűlés júliusban döntött újabb 300 millió forint támogatásról is.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöke igehirdetésében arról beszélt: amikor a szülők óvodát, majd általános iskolát keresnek gyermekeiknek, eleinte csak jó és biztonságos helyet keresnek. Idővel azonban a szülőkben megjelenik a vágy, hogy az iskola ne csak jó dolgokra tanítson, hanem biztos utat mutasson a siker felé.

– fogalmazott.

– mondta a református püspök.

A fasori gyülekezet Csipkebokor óvodájában 117 gyermeket nevelnek, Julianna iskolájában 315 tanul. A gyülekezet korábban az önkormányzattól bérelt épületet a 2007 óta működő Csipkebokor óvodának, amelyet azonban kinőtt. A Julianna iskola szintén szűkössé váló iskolaépülete helyett a gyülekezet megvásárolta, majd felújította a VII. kerületi önkormányzat Rottenbiller utcai iskoláját. A Julianna iskola korábbi épületét pedig teljes körűen átépíttették, és mostantól az épületben működik a Csipkebokor óvoda.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.