Pesti Srácok

Köves Slomó: Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet

null

Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet, büszkék vagyunk a múltunkra, hagyományainkra, és úgy gondoljuk, hogy Magyarországon és Budapesten nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van a zsidó közösségnek – mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija vasárnap, Budapesten, a közösség két új Duna-menti zsinagógájának és két új tóratekercsének avatási ünnepségén.

– mondta a rabbi az eseménynek otthont adó Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékműnél. Hozzátette: tudomása szerint soha, de a holokauszt óta biztosan nem volt még Budapesten olyan esemény, amelynek keretében egy nap két tóratekercset is ünnepélyesen befejeztek és két új közösségi központot is átadtak.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Köves Slomó.

Fónagy János nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár köszöntőbeszédében elmondta: számára személyesen is jelentős a Duna-parti emlékmű, mert pótolja az emlékeket.

A vasárnapi eseménysorozat a közösség szentendrei és lipótvárosi imahelyeinek átadásával folytatódik, amelyet avatóünnepségek és a zsinagógák új tóratekercseinek elhelyezése kísér.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.