Pesti Srácok

Novák Katalin: Magyarország válasza a demográfiai kihívásokra a családtámogatás

null

Harmadik alkalommal rendeznek Budapesten demográfiai csúcsot; a részletekről Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár beszélt Velkovics Vilmos műsorvezetővel a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

Novák Katalin elmondta, hogy a magyar kormány feladata, hogy a magyar emberek jólétét növeljék a gyermekvállalás és családalapítás könnyebbé tételével. Szeretnék, hogy minden fiatal akkor és annyi gyereket vállalhasson, amennyit csak szeretne; ne kelljen éveket, akár évtizedeket várniuk a pároknak, hogy megfelelő anyagi helyzetbe kerüljenek. Úgy véli, 9 év után van annyi hasznos tapasztalatuk, amit érdemes másokkal megosztani, mivel Magyarország nemzetközi szinten is élen jár.

Mára csúcstalálkozóvá nőtte ki magát a rendezvény, a világ minden tájáról érkeznek vendégek. Miniszterelnöki, államelnöki szintű vezetők, egyházi méltóságok és hírességek is ellátogatnak az eseményre.

– kérdezte Velkovics Vilmos.

– mondta Novák Katalin. Hozzátette továbbá, hogy az idén júliusban indult lehetőségek, azaz a babaváró támogatás, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, a csok-hoz adott kibővült otthonteremtési kölcsön, illetve a jelzáloghiteleknek az elengedése szintén kiemelkedően népszerűek.

Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.