Pesti Srácok

Pikóékat nem az zavarja, hogy csaltak, hanem az, hogy ez kiderült

null

Hülyeség volt ezt a fotót kiraknom. Nem gondoltam arra, hogy egyesek azt feltételezik rólam, hogy olyan idióta lennék, hogy törvénysértést rögzítek – magyarázta a 168 Órának Udvarhelyi Tessza azt, hogy az álcivil józsefvárosi polgármester-jelöltet, a Pikó Andrást támogató stáb a gyanú szerint tiltott módon, a leadott ajánlóívek felhasználásával készített adatbázist a választópolgárok adatainak jogszerűtlen felhasználásával.

Udvarhelyi Tessza szerint ő csak kedveskedni akart a kampánycsapatának a Facebookon közzétett fotóval, majd zavaros érvelésbe kezdett arról, hogy miért is kell összehangolni az ajánlóíveken szereplő adatokat a saját adatbázisukban szereplőkkel. A kampányfőnök szerencsére meg is találta a megoldást: szerinte – mivel a civil szférából érkezett – nem volt tapasztalata abban, hogy a politikai ellenfelek a gyanúsnak tűnő kép- vagy hangfelvételeket felhasználhatják ellene, de a valódi mesterképlet az, hogy kiderítette: az eredetileg a Facebookon, egy zárt csoportban közzétett fotó nyilvánosságra kerülése azt jelenti valójában, hogy a társaságba már beszivárogtak a fideszes kémek. Botcsinálta nyomozóhatóságként aztán a 168 Óra ki is jelentette, hogy nem történt törvénysértés, nincs itt semmi látnivaló. Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióvezetője a PestiSrácok.hu-nak az ügyről elmondta, hogy a történtek miatt távoznia kell a közéletből Pikó Andrásnak, az összes ellenzéki jelöltnek, minden aktivistának, aki a csalásban részt vett, így Udvarhelyi Tesszának is. Pikó csapatának tehát nem az a gondja, hogy a jelek szerint súlyos szabályszegést követtek el, hanem az, hogy mindez – és valóban a saját hülyeségük miatt – nyilvánosságra került.

Forrás: 168 Óra/PS; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.