Pesti Srácok

Kocsis Máté a PS-nek: Ha az ellenzék a csalástól nem riad vissza, akkor semmitől nem riad vissza (videóval!)

Aki ettől nem riad vissza, az semmitől nem riad vissza – jelentette ki portálunknak Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott, nagy botrányt kirobbantó fotó kapcsán, amelyen a józsefvárosi baloldali ellenzék kampányfészkében a gyanú szerint tiltott módon választói adatokat rögzítenek az Udvarhelyi Tessza által irányított pártaktivisták. A volt józsefvárosi polgármester hozzátette: az eset tanulsága, hogy milyen gátlástalansággal, csalásokkal és hazudozásokkal próbálja a balliberális ellenzék megnyerni ezt a választást. Kocsis Máté úgy fogalmazott: "afelől sincsenek kétségeim, hogy az elmúlt órákban gőzerővel folyik a baloldali összefogás kampánycsapatában a dokumentumok és adatok eltüntetése, tárgyi bizonyítékok megsemmisítése, és afelől sincs, hogy a balliberális propagandasajtó mindent elkövet, hogy megmagyarázza a megmagyarázhatatlant".

Mint arról nemrégiben a Magyar Nemzet hétfői cikke nyomán beszámoltunk, egy, a Facebookon megosztott fotó és a hozzáfűzött kommentárok nyomán feltételezhető, hogy a fővárosi ellenzék törvénytelen eszközöket vett igénybe a kampány során. Erős a gyanú, hogy a józsefvárosi összefogás kampánycsapata az ajánlószelvényeken szereplő adatokat számítógépes adatbázis építésére használhatta, ez pedig, mint köztudott, tilos.

A fénykép tanúsága szerint, amelyet Udvarhelyi Tessza aktivista, a józsefvárosi ellenzéki kampánycsapat vezetője osztott meg egy zárt Facebook-csoportban, az ellenzék Baross utcai kampányközpontjában "feldolgozzák az ajánlóíveket", azaz nagy valószínűséggel az azokon szereplő személyes adatokat tiltott módon, azokkal visszaélve számítógépes listán rögzítik.

Fotó: facebook.com
PestiSracok facebook image

Gátlástalansággal, csalással és hazudozással akar nyerni az ellenzék

– jelentette ki portálunknak adott villáminterjújában Kocsis Máté, fideszes országgyűlési képviselő. Mint hozzátette: példátlan, a saját ellenzéki szavazóikkal szemben is méltatlan, hogy a józsefvárosi kampány során Pikó András ballliberális polgármester-jelölt kampánycsapata a gyanú szerint visszaélt az ajánlóívek adataival. Kocsis Máté úgy vélte, az ellenzéki kampánycsapatot irányító Udvarhelyi Tessza aktivistának nemhogy tapasztalata nincs egy kampány lebonyolításáról, de még a jogszabályokat sem hajlandó betartani.

– tette hozzá. Az országgyűlési képviselő szerint az eset legfontosabb tanulsága mégis az, hogy milyen gátlástalansággal, csalásokkal és hazudozásokkal probálja a balliberális ellenzék megnyerni ezt a választást, és mint megjegyezte, ez felveti annak kérdését is, milyen mentalitásban vezetnék a kerületet. Kocsis Máté úgy fogalmazott:

Hozzátette:

Úgy vélte, a helyzet menthetetlen, ezért távoznia kell a közéletből Pikó Andrásnak, az összes ellenzéki jelöltnek, minden aktivistának, aki a csalásban részt vett, így Udvarhelyi Tesszának is. Kocsis Máté megjegyezte:

Forrás/vezetőkép/videó: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.