Pesti Srácok

Sajtóklub: A halott nemhogy felült, hanem kinyújtózkodott, és most akar a torkunknak esni

A Hír TV Sajtóklub című műsorában a három állandó vendég ezen a héten sem finomkodott, amikor Huth Gergely műsorvezető a közélet történéseinek a kommentálására kérte őket. Gajdics Ottó, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője, Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője és Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa foglalták össze gondolataikat, meglátásaikat, különös tekintettel az előttünk álló önkormányzati választásokra és a napokban megkezdődött kampányeseményekre fókuszálva. A műsorban téma volt Gyurcsány Ferenc titkosszolgálati mesterkedése mellett Karácsony Gergely virtuóznak nem mondható, ám az ellenzéki oldalon már hagyományosnak számító gitárszólója, valamint az is: mire készül Salvini, és mire a német AfD? És hogyan kezelték a francia hatóságok az újabb lyoni késelést?

A magyar rocktörténet új korszaka kezdődött meg a hétvégén Karácsony Gergely emlékezetes fellépésével, ami egyben a színházi évadot, a kabarészezon kezdetét is megnyitotta. Az inkriminált színpadi fellépés élő bizonyságát szolgáltatta annak, hogy a polbeat még nem halt meg, élő műfaj továbbra is – hangzott el a műsor felvezetőjében, miközben a Hír TV nézői rövid filmbejátszás alapján némi ízelítőt kaptak abból, mi fán terem 2019 nyarának végén egy – a magyar ellenzék megszokott paneljeiből építkező – szabadtéri pop-rock koncert.

– szögezte le a Demokrata főmunkatársa. Szentesi Zöldi László szerint „nem egy kiérlelt produkciót” lehetett látni: „Karácsony Gergellyel a budai szalonpunk, annak is a C-kategóriás változata” tört be a magyar közéletbe.

– tette hozzá Bencsik András, aki kifejtette: „Ne legyenek illúzióink. Szörnyetegek állnak Karácsony Gergely mögött, akik semmi mást nem akarnak, csak viszályt, háborút”, revánsot venni a hosszú ideje tartó sikertelenségük miatt.

– mondta Gajdics Ottó, aki úgy vélte: aligha akad majd ember, aki az ellenzék olcsó kampányfogásástól, egy gyenge koncerttől lázba jön, és rohanni fog az urnákhoz a magyar balliberális oldalra szavazni. Szentesi Zöldi László aláhúzta: a 6 százalékon lévő Jobbikot és a végüket járó szocialistákat Gyurcsány sakkban tartja, a Momentum mögött immár a DK a magyar ellenzék második vezető ereje, úgy, hogy a DK összeölelkezik a Momentummal.

– húzta alá a Magyar Demokrata főmunkatársa.

Forrás/fotó: Hír TV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.