Pesti Srácok

Tájékoztató kampányt indít a Fidelitas

Tájékoztató kampányt indít a Fidelitas

Tájékoztató kampányt indít a Fidelitas. Plakátokon hívják fel a figyelmet arra, hogy Budapestet egyre méltatlanabb helyzetbe hozza az ellenzék, miközben a balliberális főpolgármester-jelöltek a várost sem ismerik – jelentette ki a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Böröcz László azt mondta: Budapest nem cirkusz, ezért az ellenzéki politikusok hiába hívják fel a figyelmet magukra azzal, hogy csak bohóckodnak.

A Karácsony Gergely, Puzsér Róbert és Berki Krisztián főpolgármester-jelölteket ábrázoló, Budapest nem cirkusz! Ne bízzuk rájuk a várost! feliratú plakátot bemutató sajtótájékoztatón Böröcz László azt mondta: Budapestet egyre méltatlanabb helyzetbe hozza az ellenzék, hiszen olyan alkalmatlan és megbízhatatlan jelöltek jelentkeztek be a főpolgármesteri címért, akik nem ismerik a várost, nem ismerik annak működését, és akik mögött nincs semmilyen teljesítmény.

– fogalmazott, hangsúlyozva: a nemzet fővárosa ennél sokkal jobbat érdemel, hiszen Budapest ma Európa egyik legbiztonságosabb, legélhetőbb és leglátogatottabb fővárosa.

– mondta a politikus. Borbély Ádám, a budapesti Fidelitas elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Karácsony Gergely Zuglóban polgármesterként nap, mint nap bizonyítja alkalmatlanságát.

– sorolta.

– fogalmazott Borbély Ádám. A budapesti Fidelitas elnöke Puzsér Róbertről azt mondta: hiába hangos és trágár, attól még nincs igaza, Budapestnek pedig nem egy műsorvezetőre, hanem egy városvezetőre van szüksége.

– fűzte hozzá.

– hangoztatta.

Forrás/fotó: Hír TV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.