Pesti Srácok

A "modern" család minden tagját körözték, most emberöléssel gyanúsítják Fatimáékat, aki amúgy Oszkár

A "modern" család minden tagját körözték, most emberöléssel gyanúsítják Fatimáékat, aki amúgy Oszkár

Szürreális történet húzódik annak az ügynek a hátterében, amelyről az Index számolt be a Fővárosi Főügyészség közleménye alapján. A lap azt írja, hogy egy férfi, B. Oszkár és egy nő, T. Imréné letartóztatását indítványozták, mert a gyanú szerint 2017-ben miattuk halt meg egy 69 éves kerekesszékes férfi, akinek a holttestét egy gombaszedő férfi találta meg a Szentmártonkátához közeli erdőben. Az emberöléssel egy harmadik férfit, H. Csabát is gyanúsítanak, de őt egyelőre nem találják, ezért a hatóságok nemzetközi körözést adtak ki ellene – írja az Index.

Az Index információja szerint B. Oszkár – aki egyébként Fatima néven élt és létezett – évek óta Csaba partnere volt. A két férfi csaknem 15 évvel ezelőtt vette magához a kerekesszékes bácsit, akitől az iratait elvették, később pedig a gondozásért cserébe a nyugdíját rendszeresen lecsapolták a bankkártyájáról. A három férfihoz 2013-ban aztán T. Imréné is odaköltözött, aki egy idő után – egyébként B. Oszkár „Fatima” tudta nélkül – összejött Csabával. A nő terhes lett és 2015-ben kislánya született a férfitól, de a gyerek nem őt, hanem a velük élő Oszkárt – Fatimát – szólította anyjának. A teljesen abszurd családi hálóban a kerekesszékes férfi egyfajta nagypapa szerepet töltött be; őt a gyanúsítottak mindvégig Papaként emlegetik, akivel hol együtt éltek, hol különváltak, de az idős férfi bánkártyáját folyamatosan használták. Bár a kerekesszékes férfi többször a szociális munkások szeme elé került, eltartói egészen a haláláig nem kerültek a hatóságok látókörébe – írja az Index. A kerekesszékes férfi legutóbb 2017-ben került be a kórházba, ahol az egyik ápoló segített letiltatni a bankkártyáját. T. Imréné ezért aztán gyorsan meglátogatta ismerősét a kórházban, és egyszerűen kitolta a férfit az épületből. Társaival egyenesen egy bankfiókba vitte, ahol kivetették vele a számláján lévő összes pénzét. Végül a bácsit újra szentmártonkátai albérletükben szállásolták el, ahol később a férfi meghalt. A nő és a két férfi viszont nem hívta a mentőket, mert mindannyiukat körözték. A holttestet a tolószékbe ültették és Szentmártonkátáról Budapestre akarták vinni, hogy egy kórház előtt hagyják. A férfi holttestétől a nőnek és H. Csabának kellett volna megszabadulnia, ki is mentek a Pest megyei település vasútállomására, de mivel ott sok ember volt, inkább kitolták egy erdős részre. A rendőrség hosszas nyomozás után segítségnyújtás elmulasztásával és emberöléssel gyanúsította meg a két férfit és a nőt, majd kezdeményezte letartóztatásukat, melyet ma a bíróság egy hónapra el is rendelt.

Forrás: Index; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.