Pesti Srácok

A mohácsi Fidesz-frakció hat hónap múlva új választás kiírását szeretné

A mohácsi Fidesz-frakció hat hónap múlva új választás kiírását szeretné

Mohács új polgármestere, a posztért egyedüliként induló Csorbai Ferenc (MSZP) azt szeretné, ha a pénteken megalakult képviselő-testület minden tagja együttműködne vele a következő fél évben. Pávkovics Gábor, a Fidesz-KDNP képviselője azt mondta: a jogszabály alapján hat hónap múlva szeretnék feloszlatni a testületet új helyhatósági választás kiírása érdekében, addig pedig arra törekszenek, hogy biztosítsák a város működőképességét.

Csorbai Ferenc (képünkön) azt követően válhatott a Duna-parti település polgármesterévé, hogy egyedüli ellenfele, a várost 1998 óta irányító, a posztért újrainduló Szekó József (Fidesz-KDNP) szeptember végén elhunyt. Az MSZP polgármester-jelöltjét a DK, a Jobbik, a Momentum és a Fidesz is visszalépésre szólította fel; utóbbi szervezet aláírásgyűjtésbe is kezdett ennek érdekében. Csorbai Ferenc az október 13-helyhatósági választáson 1867 szavazatot kapott; több, mint négyezren érvénytelenül szavaztak a megjelent csaknem hatezer választópolgárból. A nyolc egyéni választókerület mindegyikében a Fidesz-KDNP jelöltje nyert, a szavazati arányok 62 és 89 százalék között alakultak. A polgármesteren kívül a mohácsi testületben tizenegy képviselő van: az önkormányzati választáson nyolc egyéni képviselői mandátumot szerzett a Fidesz-KDNP, míg kompenzációs listán az MSZP-nek kettő, a DK-Jobbik-Momentum szövetségnek pedig egy hely jutott.

A képviselő-testület pénteki alakuló ülésén letette hivatali esküjét Csorbai Ferenc, aki beszédében azt mondta: a városnak erősek a pozíciói, a pénzügyi helyzete stabil, van reális jövőképe. Közölte: mindenkinek el kell döntenie, hogy miben érdekelt, a biztos, nyugodt, perspektivikus önkormányzatiság működtetésében vagy a feszültségek szításában; utóbbi hosszú időre lelassíthatja vagy le is béníthatja a prosperitást. Azt mondta, pontot kell tenni egy méltatlan vita végére, és Mohácsért, a mohácsiakért meg kell kezdeni a munkát. Kiemelte, hogy a város az utóbbi időben sokat fejlődött, de a követező időszakban további fejlesztésekre van szükség, abba pedig a helyieket minél inkább be kell vonni. Csorbai Ferenc közölte: javaslatot fog tenni egy új bizottság felállítására, hogy a város vonzerejét az idegenforgalmi szolgáltatásokkal ötvözve versenyképes területként tudják megjeleníteni. Úgy fogalmazott: bízik az önfegyelemben, a realista gondolkodásban.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Csorbai Ferenc az ülésen javaslatot tett arra, hogy Szekó József Mohács díszpolgárává váljon, a posztumusz kitüntetést azonban a Fidesz-KDNP képviselőinek javaslatára nem a mostani ülésen adták át; arra 2020. augusztus 20-án, ünnepélyes ceremónián kerül majd sor. A polgármester az ülést követően újságíróknak azt mondta, a városvezetés folyamatosságának biztosítása érdekében tette le esküjét. Hozzátette: szeretné, ha a képviselő-testület minden tagja együttműködne vele a következő fél évben.

Pávkovics Gábor, a Fidesz-KDNP képviselője, a szervezet városi elnöke úgy nyilatkozott: a következő fél évben arra törekszenek, hogy a város működőképességét biztosítsák a megkezdett beruházások folytatása, a jövő évi költségvetés és az adókkal kapcsolatos jogszabályok meghozatala érdekében. Úgy fogalmazott: mérsékelt konstruktivitással állnak a polgármester mellé. Közölte: a jogszabály alapján hat hónap múlva fel szeretnék oszlatni a testületet új helyhatósági választások kiírása érdekében.

– mondta Pávkovics Gábor.

Forrás: MTI; Fotó: Youtube

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.