Pesti Srácok

Bemutatkozik Zugló élén Horváth Csaba – Azt tudja, miért lehet börtönbe kerülni, de bénán hazudik

Bemutatkozik Zugló élén Horváth Csaba – Azt tudja, miért lehet börtönbe kerülni, de bénán hazudik

Az Index című kiadványnak vasárnap Horváth Csaba, Zugló frissen megválasztott polgármestere kijelentette: Zugló nem kíván ingatlanokat értékesíteni. Másnap a Népszavában feltűntek az eladásra kínált zuglói önkormányzati ingatlanok hirdetései. Az ellentmondásról a Mandiner számolt be.

Mint azt Karácsony Gergelytől hallhattuk az ominózus hangfelvételen, Horváth Csaba felkészült szocialista: tudja, miért kell börtönbe vonulni. Annyira azonban nem felkészült a szocialisták a II. kerületből Zuglóba ejtőernyőztetett politikusa, hogy egy napnál tartósabb hazugságokkal operáljon a baráti médiában. Az Index.hu-nak még állította, az új szmsz-ben megállapított értékhatárok nem azt a célt szolgálják, hogy saját hatáskörben, a képviselőtestületet megkerülve adhasson el kerületi ingatlanokat, hiszen – mint fogalmazott – „a zuglói önkormányzat eddig sem és ezután sem akar ingatlanokat értékesíteni”. Bár a módosító javaslatát, amelyben saját hatáskörbe akarta vonni a kerületi ingatlanok értékesítését, a sajtóvisszhangra tekintettel visszavonta, a reklámszerződésekkel már nem tett így: a hétfőn megjelent Népszavában a zuglói önkormányzat több ingatlant is meghirdetett értékesítésre.

Forrás: Mandiner.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.