Pesti Srácok

Erdogan szét akarja zúzni a terroristákat, közben a budapesti Városházára kitűzték a kurd zászlót

Erdogan szét akarja zúzni a terroristákat, közben a budapesti Városházára kitűzték a kurd zászlót

Törökország folytatni fogja a katonai offenzívát abban a percben, ahogy a 120 órás fegyvernyugvás lejár, és ha a kurd "terroristák" nem vonulnak vissza, Törökország szétzúzza a fejüket – jelentette ki szombaton Recep Tayyip Erdogan török elnök, támogatói előtt, Kayseriben.

Törökország csütörtökön állapodott meg az Egyesült Államokkal, hogy 120 órára felhagy a harci cselekményekkel, de a kurdoknak a határidő lejártáig ki kell vonulniuk arról a 440 kilométer széles, Manbidzstól az iraki határig tartó, 32 kilométer mély sávból, ahol Ankara biztonsági övezetet akar létrehozni. Szombaton mindkét fél azzal vádolta egymást, hogy megsértették a tűzszünetet. A török védelmi minisztérium szerint a "terroristák" 14 támadást követtek el Tal Ábjad és Rász al-Ain térségében. A Szíriai Demokratikus Erők nevű milícia ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy a fegyvernyugvást kieszközlő amerikai elnöknek és külügyminiszternek, Mike Pence-nek és Mike Pompeónak kellene számon kérnie Ankarán a megállapodás végrehajtását, és humanitárius folyosót kellene létrehozni, hogy a civilek elhagyhassák az ostrom alatt álló Rász al-Aint. Rász al-Ainban a kurd vörös félhold szerint 20 civil halt meg és húszan megsérültek, amióta a fegyvernyugvás életbe lépett. Az elmúlt csaknem egy hétben a tervezett övezetben fekvő városok egy része fölött a szíriai kormányerők vették át az ellenőrzést, és velük szövetséges orosz katonák is vannak az érintett területen. Erdogan október 22-én Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyal Moszkvában a kialakult helyzetről.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven október 9-én indított hadműveletet Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetként és nemzetbiztonsági fenyegetésként kezelt, Népvédelmi Egységek nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tagjai ellen. Ugyanakkor az YPG, amelyet Ankara a törökországi kurd szakadár fegyveresek szövetségesének tart, az elmúlt években éppen az Iszlám Állam elleni harcra hivatkozva kapott kiképzést és modern fegyvereket pártfogójától, az Egyesült Államoktól.

Karácsony Gergely dolgozószobájából a kurd zászló lobog Budapesten

PestiSracok facebook image

Mindeközben Budapesten Karácsony Gergelyék kitűzték a kurd lobogót a Városháza épületére.

– magyarázta meg a Facebookon a Városházán szokatlan látványt Karácsony Gergely főpolgármester.

A főpolgármester dolgozószobájából a kurd zászló lobog Budapesten. Fotó: Facebook

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.