török-kurd konfliktus
Szíriában és Irakban támadott terroristákat Törökország az ankarai merénylet után
Irak északi részében és Szíriában található "terrorista célpontok" ellen intézett támadást a török hadsereg az Ankarában elkövetett merénylet után, és 32 célpontot megsemmisített – közölte a török védelmi tárca szerda éjjel.Moszkva: A helyzet kiéleződéséhez vezethet az újabb török offenzívával való fenyegetés
Csakis a helyzet kiéleződéséhez, nem pedig rendezéséhez vezethet Észak-Szíriában a török külügyminiszter felhívása a török offenzívára – jelentette ki Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője kedden, Moszkvában.Hogy ki a rossz és ki a jó fiú a Közel-Keleten, azt az analógiák és a költészet határozza meg, nem a valóság (Polbeat-videó)
Tulajdonképpen szerencse, hogy a két vendégünk közül csak egy jutott el végül az R56 sörözőbe az M0-ás autópálya közlekedési morálja miatt, így nem négyen foglaltunk el négyféle álláspontot, csak hárman háromfélét. De legalább a témához, a Közel-Kelethez illő bazári beszélgetés alakult ki, amiben a kurd-török konfliktus mellett megbeszéltük, hogy Sayfo Omar egy takiázó (alakoskodó – a szerk.) muszlim, a sörrel csak álcázza magát, és megválaszoltuk azokat a felvetéseket is, miszerint a PestiSrácok.hu eladta-e magát a muszlimoknak.Hány pomerániai gránátos életét éri meg a kurd-török viszály? – Sayfo Omár és Káldos János a Polbeatben (élő 19 órakor)
Az esti Polbeatben két, a térséget ismerő vendégünkkel, Káldos János szociológussal, a Napi Iszlám című oldal alapító-szerkesztőjével és Sayfo Omárral, a Demokrata című hetilap külpolitikai szerkesztőjével, a közel-keleti média és politika kutatójával kíséreljük meg felidézni a régi, köztévés külpolitikai magazinműsor, a Panoráma szellemiségét, és kibányászni a valóságot – már amennyire lehet – és az igazságot – már amennyire létezik – az évszázados kurd-török konfliktus mélyrétegeiből.A török ambíciók egybevágnak a nagyhatalmi érdekekkel
Törökország nagyhatalmi hozzájárulással hatolt be Északnyugat-Szíriába, hogy kiszorítsa a török határ közeléből a kurd fegyvereseket – mondta a Migrációkutató Intézet vezető kutatója pénteken, az M1 aktuális csatornán.Trump Washingtonba várja Erdogant, mert Törökország már megkerülhetetlen a világpolitikában
Donald Trump amerikai elnök a Twitterén jelentette be, hogy telefonon beszélt Recep Tayyip Erdogan török államfővel, és megállapodott vele abban, hogy a török elnök november 13-án a Fehér Házba látogat. A beszélgetésben szó volt a szíriai helyzetről, a török-kurd viszony problémáiról, és természetesen a terrorizmus is szóba került sok egyéb mellett.Mi Hazánk: Magyarországnak semmi keresnivalója a szíriai konfliktusban
A Mi Hazánk Mozgalom sem Erdogan Törökországát, sem a szélsőbaloldali kurdokat nem támogatja. Magyarországnak semmi keresnivalója a szíriai konfliktusban – közölte a párt vasárnap, az MTI-hez eljuttatott közleményében. Úgy értékeltek: ez nem a menekültekről szól.Bár még nem járt le a tűzszüneti megállapodás határideje, de a török tüzérség tüzet nyitott
Megtörtént az első összecsapás kedden a szíriai kormányerők és a török csapatok között azután, hogy október 9-én Törökország offenzívát indított Északkelet-Szíriában az ott élő kurdok ellen – adta hírül az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja.Ajánljuk még