Pesti Srácok

Moszkva: A helyzet kiéleződéséhez vezethet az újabb török offenzívával való fenyegetés

null

Csakis a helyzet kiéleződéséhez, nem pedig rendezéséhez vezethet Észak-Szíriában a török külügyminiszter felhívása a török offenzívára – jelentette ki Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője kedden, Moszkvában.

Konasenkov arra reagált, hogy Mevlüt Cavusoglu, a török diplomácia vezetője hétfőn az ankarai parlamentben azt hangoztatta, hogy sem Washington, sem Moszkva nem teljesítette az októberben kötött tűzszüneti megállapodásokba foglalt vállalásait, amelyek értelmében az Ankara által terrorszervezetnek tekintett Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű kurd milíciának – a tartós fegyvernyugvás érdekében – záros határidőn belül ki kellett vonulnia Észak-Szíriában a határ menti sávból. Cavusoglu jelezte: amennyiben Törökország ily módon nem jut eredményre, és a térség nem tisztul meg a terroristáktól, Ankara megteszi, ami szükséges, és újraindítja a hadműveletet az YPG ellen.

– hangoztatta az orosz tábornok.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Konasenkov. Az orosz katonai tárca szóvivője szerint Oroszország maradéktalanul végrehajtotta és végrehajtja az október 22-i szocsi memorandum rendelkezéseit. Mint mondta, határidő előtt megtörtént a konfliktusban szemben álló erők szétválasztása, és a szíriai határ mentén megkezdődött az orosz-török közös járőrözés. Konasenkov hangsúlyozta, hogy az övezetben sikerült jelentős mértékben stabilizálni a helyzetet az ott foganatosított intézkedéseknek köszönhetően.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.