Pesti Srácok

Erősre delirálta magát a Jobbik is a vasárnapi választási eredményektől

Erősre delirálta magát a Jobbik is a vasárnapi választási eredményektől

A Fidesz váltópártjának álmodta magát a Jobbik attól, hogy vasárnap féltucat polgármester-jelöltjük behúzta a választásokat, úgy, hogy többségük amúgy sunyi módon függetlennek, illetve kamuszövetségek indulóinak igyekezett feltüntetni magát a kampányban. Tény, hogy ekkora veszteségekre a Fideszben sem számítottak, de azért barokkos túlzás az, amit Stummer János az Alfahírnek adott interjúban állított: a kampányfőnök szerint a vasárnapi eredmények azt jelentik, hogy pártja ismét a régi fényében tündököl, vagy még erősebb is, mint egykor.

A Gyurcsány Ferenc zsoldjába szegődött Jobbik vezetősége úgy érzi, hogy remek kampánymunkát végeztek; ebbe Stummer János valószínűleg azt is beleérthette, hogy tagjaik, szimpatizánsaik mindenhol oroszlánrészt vállaltak a mocskolódásból, karaktergyilkosságokból. Bizonyára az is az erőt sugallta, hogy négy képviselőjelöltjük a választás előtt két nappal lépett ki Győrben az – ahogy ők mondták – moslékkoalícióból. Stummer maga is abban a hitben van, amiben a többi, jelenleg győzelmi mámorban deliráló ellenzéki, hogy kényszerű választási szövetségük az egész hátralévő önkormányzati ciklusban kitart, sőt, erősödik, pedig az már most borítékolható, hogy nagyon sok település fogja még nyögni az állóháborúkba torkolló koalíciós belviszályokat. Ehhez jöhet még a nyakukba az, hogy gazdájuk, Gyurcsány bizonyára belenyúl majd a lehetőségein belül a vasárnap kialakult képletbe. Stummer János a Jobbik megújulására számít a novemberi tisztújító kongresszusukon; ennek a csodálatos gyógyulásnak a garanciája lehet, hogy várhatóan Jakab Péter lesz a pártelnök.

Kicsivel józanabb hangon értékelte a vasárnapi eredményeket szerdai cikkében az Index, amely a májusi EP-választás, illetve a vasárnapi önkormányzati voksolás alapján értékelt úgy, hogy a Momentum és a DK lettek az ellenzék erős pártjai. A helyhatósági választásokon a Fidesz valóban komoly veszteségeket szenvedett Budapesten, ugyanakkor a megyei közgyűlések, illetve a listás szavazatok alapján még mindig toronymagasan vezet. Utóbbiak esetében az ellenzéki pártokra összesen leadott voksok száma még csak meg sem közelíti a Fideszre szavazók számát.

Forrás: Alfahír/Index/PS; Fotó: MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.