Pesti Srácok

Felrobbantotta a koalíciót a győri Jobbik, mert "értelmes magyar nem akarhatja Gyurcsány és a moslékszövetség győzelmét"

Felrobbantotta a koalíciót a győri Jobbik, mert "értelmes magyar nem akarhatja Gyurcsány és a moslékszövetség győzelmét"

Aki csak ellenpártokban tud gondolkodni, annak nem való a demokrácia – ezzel a mondattal zárta Fodor Roland a Facebookon kedden közzétett bejegyzését, amelyben a Jobbik győri elnöke egyúttal bejelentette: pártja kilép az ellenzéki koalícióból, amelyet ő moslékszövetségnek nevezett. Fodor elnézést kért mindazoktól, akik azt hihették, hogy pártja képes támogatni a DK alkalmatlan polgármester-jelöltjét, de ők sosem lennének képesek Gyurcsány embereivel várost vezetni. A választási koalíciót – állítja – taktikai okból kötötték meg, hogy négy jelöltjük visszaléptetése után a DK-MSZP-Momentum szövetség már ne tudjon életképes koalíciót alkotni Győrben a választás után. A politikus szerint a Jobbik lépésének nincs köze "a DK országos pártközpontja által megrendelt", a Borkai Zsolt polgármestert ocsmány módon lejárató anyagokhoz, hanem már hónapok óta tervezték, hogy elhagyják a szövetséget. Közben egy bulvárlap felhívta a figyelmet arra, hogy a Borkai-féle videókat közzétevő blog mögött egyre többen az ügyben feltűnően aktív Czeglédy Csabát, Gyurcsány ügyvédjét sejtik.

Bejegyzése végére Fodor Roland emlékeztetőül a Jobbik 2003-as alapító nyilatkozatának azt a részletét tette fel, amely szerint a párt előtt álló elsődleges feladat a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból.

PestiSracok facebook image

Gyurcsány ügyvédje áll az Ördög ügyvédje blog mögött?

A Fullánk.hu című bulvárlap ma arról ír, hogy alvilági körök üzérkedhettek a Borkai Zsolt győri polgármester "botlását" leleplező szexvideókkal, amelyekért a városvezető bocsánatot kért, hangsúlyozva: a Győrért végzett munkáját ne a magánéleti vétke alapján ítéljék meg a választópolgárok. A lap szerint már formálódik a büntetőfeljelentés az ügyben, és az érintettek közül egyre többen Gyurcsány Ferenc adócsalásért már elítélt ügyvédje, Czeglédy Csaba munkásságát sejtik a feltűnő gonoszsággal, de hatásosan megírt blog mögött, amelynek mellesleg az elnevezése is illik "Gyurcsány ügyvédjére". A szombathelyi politikai visszatérésre készülő, sokmilliárdos adócsalás és bűnszövetkezet létrehozása miatt újra vád alá helyezett Czeglédy amúgy nem is bírta visszafogni magát, hiszen Facebook-oldalán is ujjongva követte a fejleményeket.

Forrás, fotók: a győri Jobbik Facebook-oldala, Fullank.hu, PS; A vezető képen Fodor Roland látható

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.