Pesti Srácok

Gyalázatunk vissza fog hullni ránk – Jászberényi Sándor írása a kurdokkal szemben elkövetett nemzetközi bűnökről

null

A magukra hagyott kurdokról közölt bejegyzést csütörtökön a Facebookon Jászberényi Sándor író, újságíró, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a NATO mellett szinte minden állam vezetősége tétlenül, kritika nélkül szemléli, ahogy Törökország lerohanja Észak-Szíriát, a halálba taszítva ezzel azt a népet, amelynek tagjai a legnagyobb szerepet játszották abban, hogy az Iszlám Állam terrorcsapatait ki lehetett űzni a térségből. Jászberényi emlékeztet arra, hogy a fentiek miatt öt esztendeje még az európai civilizáció megmentőiként ünnepeltük a kurdokat, ma pedig hagyjuk, hogy a törökök a kárukra szerezzenek területeket, hogy így enyhítsék a rájuk nehezedő, a migráció okozta nyomást.

– írta Jászberényi Sándor.

A fotó a szerző felvétele, Kameshliben készült, amikor a kurd férfi- és női alakulatok sorakoztak fel egy stadionban, annak alkalmából, hogy az Iszlám Állam utolsó hadállását is sikerült eltörölniük.

PestiSracok facebook image