jászberényi sándor
Az ukrajnai háborút megjárt újságíró szerint az európai béke korszakának vége (Videó!)
Ukrajnában már több mint egy hónapja dúl a háború, egyre többen kénytelenek elmenekülni az országból. Vannak azonban, akik éppen emiatt mennek oda. Ilyen Jászberényi Sándor újságíró és Hölvényi Kristóf fotóriporter, akik nem először járnak háborús övezetben annak érdekében, hogy bemutassák a harcok igazi arcát. Jászberényi Sándor a Pesti TV-nek elmondta, hogy nagyon örültek nekik az ukránok, ugyanakkor azt is elárulta, hogy aki egy háborús helyzetben nem fél, az bolond; ők is rettegtek. A háború kimenetelével kapcsolatban viszont nem szeretne jóslatokba bocsátkozni, de úgy vélekedett, hogy az európai béke korszakának vége. Hölvényi Kristóf arról számolt be, hogy a munkájukban ilyenkor az a legnehezebb, hogy éjjel-nappal folyamatosan figyelni kell, a sajtós mellény pedig nem jelenti azt, hogy ők nem válhatnak áldozattá, sőt, szerinte volt, hogy éppen emiatt váltak célponttá. Gyalázatunk vissza fog hullni ránk – Jászberényi Sándor írása a kurdokkal szemben elkövetett nemzetközi bűnökről
A magukra hagyott kurdokról közölt bejegyzést csütörtökön a Facebookon Jászberényi Sándor író, újságíró, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a NATO mellett szinte minden állam vezetősége tétlenül, kritika nélkül szemléli, ahogy Törökország lerohanja Észak-Szíriát, a halálba taszítva ezzel azt a népet, amelynek tagjai a legnagyobb szerepet játszották abban, hogy az Iszlám Állam terrorcsapatait ki lehetett űzni a térségből. Jászberényi emlékeztet arra, hogy a fentiek miatt öt esztendeje még az európai civilizáció megmentőiként ünnepeltük a kurdokat, ma pedig hagyjuk, hogy a törökök a kárukra szerezzenek területeket, hogy így enyhítsék a rájuk nehezedő, a migráció okozta nyomást. Jászberényi Sándor: "Akinek egy rezsim amerikai támogatással és legitimációval halálra kínozza az apját, az ideális terrorista alapanyag"
"Napok óta sokkos állapotban vagyok a Sri Lankán történtek miatt. (...) Elszomorít, hogy beteljesülni látszik, amit az elmúlt hetekben szinte mindenki szajkózott nekem Szíriában és Irakban, miszerint az Iszlám Állam bár területileg megsemmisült, az ideológiája sértetlen maradt. Azon tűnődtem, hogy vajon felelős-e minden muszlim, beleértve engem is ezért a bűnért. Vajon az Iszlámban tényleg kódolva van az erőszak, az, hogy pusztítsd el azt, aki nem abban hisz, mint te? Hogy hadat kell viselned mindenki ellen, akinek a kormányzata az ellenséged?" - többek között ezt írta múlt héten Facebook-oldalára Jászberényi Sándor Kairóban élő, muszlim vallású író, költő, újságíró, haditudósító. A válaszok engem is érdekeltek; bár nem vagyok külpolos, viszont Jászberényi munkáját egy ideje figyelemmel kisérem. Ajánljuk még
Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac. Nekünk a magyar érdek a fontos, minden előtt! - A Polbeatben mutatkozott be a Magyar Út DPK
"A táboron belül, ha már szélesen megyünk, akkor az egzotikus állatok és mindenféle prioritások mellett azért el kell, hogy férjenek a magyar érdeket kihangsúlyozók is." Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette? "Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.