Pesti Srácok

Keménymag: Gyurcsány zaklatott lelkét a génjeibe plántált két világháború és a sok balkáni válság okozza

Poloskainvázió a Keménymagban. Ki és kit hallgatott le? A Hír TV Keménymag című műsorában leleplező hangfelvételt hoztak nyilvánosságra, amelyből kiderült, hogy az adás szereplői miként vélekednek egymásról. Rendkívüli macskaröptetéssel, ízeltlábúak táncával és poloskakereső detektorokkal is készültek a stúdióba invitált vendégek. A műsor változatos vegyestálat kínált az elmúlt hét politikai történéseiből szemezgetve. Ásó-kapa-nagyharang – elhangzott Karácsony Gergely őszödi beszéde. Aztán „lekorcsozta” Orbán Viktort és a fideszeseket Gyurcsány Ferenc, aki azzal büszkélkedett, hogy még véletlenül sem magyar, hanem „kevert” – természetesen a szó genetikai értelmében és nem máshogy. Valamint az is górcső alá került, hogy felforrt a vér Budaörsön – a polgármester az ellenzéki módit hűen követve kínosan magyarázkodik. Akik a kedd esti tartalmas szórakozást garantálták: Dezse Balázs, az etikus újságíró viaszszobra, Apáti Bence, életvitelszerű véleménytáncos, és Jeszenszky Zsolt, a kormánypárti sajtóosztag nindzsatekintetű moralistája. Mindhármukat Velkovics Vilmos műsorvezető igyekezett megtartani a sajtószabadság gumiból szőtt keretei között.

Az MTVA előtt sajtótájékoztatót tartott ellenzéki politikusok minapi megmozdulása kapcsán Jeszenszky Zsolt úgy foglalta össze a látottakat:

A finn miniszterelnök magyarországi látogatása is megihlette a Keménymag vendégeit. Apáti Bence nem kis rezignáltsággal a hangjában megjegyezte:

Gyurcsány Ferenc szintet lépett az Orbán Viktorral szembeni, a Facebookon történő hadviselése terén. A Demokratikus Koalíció agytrösztje nyilvánosságra hozta korábban elkészíttetett géntérképét, amellyel azt igyekezett bizonyítani, hogy a magyarság tulajdonképpen nem is létezik, ez a nemzet egy kitalált fogalom mindössze, lévén – az ő kevert mintája a bizonyíték arra – sokféle náció ötvözete csupán, amit ma magyarnak hiszünk. A DK vezéralakja génjeiben francia és német, valamint nyugat-balkáni származást igazoló elemeket találtak. A stúdióban ülők rögvest megállapították: mivel az előbbi párosítás a két világháború okozata volt, az utóbbi pedig a máig feszült balkáni közállapotokat mutatja, így már sejteni lehet, mitől származik Gyurcsány Ferenc közismerten zaklatott lelkiállapota. Erre a DNS-vizsgálgató szándékra reagált Dezse Balázs:

Forrás: Hír TV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.