Pesti Srácok

Megnyíltak a szavazóhelyiségek Koszovóban

null

Hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek Koszovóban. Az ország 1,9 millió szavazópolgára előrehozott választáson dönt a 120 fős parlament új összetételéről.

A huszonöt választási listán a legnagyobb albán pártok mellett a Koszovóban élő nemzeti kisebbségek többsége is megtalálható. A koszovói választási törvény szerint önállóan induló pártok esetében 5 százalékos a parlamenti küszöb, míg koalíciók esetében 7 százalékos. A kisebbségek a pozitív diszkriminációnak köszönhetően 20, úgynevezett fenntartott hellyel rendelkeznek a 120 fős pristinai törvényhozásban; ebből 10 hely a szerb kisebbséget illeti meg, 10 pedig a többi – bosnyák, roma, török, goráni, askáli és a magát egyiptominak nevező – nemzeti közösségnek jár.

Az előrehozott választásra azért van szükség, mert Ramush Haradinaj miniszterelnök július közepén lemondott, ugyanis a koszovói háborús bűnöket vizsgáló hágai székhelyű különleges bíróság gyanúsítottként idézte be. A kormányfő azzal indokolta lemondását, hogy nem akart miniszterelnökként a bíróság elé állni; első meghallgatásán megtagadta a válaszadást. A közvélemény-kutatások szerint egyik pártnak sem lesz meg a kellő többsége a kormányalakításhoz, így hosszan elhúzódó koalíciós tárgyalásokra lehet számítani. Az új kormánytól bel- és külföldön egyaránt azt várják, hogy újraindítsa Szerbiával a kapcsolatrendezési tárgyalásokat, amelyek tavaly novemberben álltak le, miután Koszovó százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából érkező árura. A kapcsolat rendezése mindkét ország európai integrációjának a kulcsa.

Az ország függetlenségének kikiáltását előkészítő 2007-es választás óta ez már az ötödik voksolás. Azóta minden választás előrehozott volt, a legrövidebb megbízatási ideje pedig éppen a mostani kormánynak volt: mindössze 28 hónap után kell újra az urnák elé vonulniuk az állampolgároknak. A szavazóhelyiségek 19 óráig tartanak nyitva. A választás tisztaságát több, mint 34 ezer koszovói és nemzetközi megfigyelő ellenőrzi.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.