Pesti Srácok

Sajtóklub: Vidéken a 60 százalékot közelíti a jobboldal támogatottsága

A mögöttünk hagyott önkormányzati választásról szólt a Sajtóklub. Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa és Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője egyrészt beszél arról, hogy az egész kudarcot rá lehet-e lőcsölni egyetlenegy emberre, másrészt pedig arról is, hogy mi volt az a lélektani ügy, ami miatt most sokan úgy érezték, hogy büntetni kell a Fidesz-KDNP szövetséget.

Volt 1 millió 800 ezer Fideszre leadott szavazat, volt 1 millió 350 ezer ellenzékre leadott szavazat, ami azt a végeredményt hozta, hogy Budapestet elveszítette a Fidesz-KDNP, a vidéket pedig – néhány fájó nagyváros kivételével – a kormánypártok megtartották. Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője szerint az ellenzék Budapesten átvette az „egy a tábor, egy zászló” jelszót, és képesek voltak egy szín alatt versenyezni. A Magyar Demokrata főszerkesztője kiemelte: amíg vidéken a 60 százalékot közelíti a jobboldal támogatottsága, addig Budapesten majdnem fordított az arány, így be volt programozva a vereség a fővárosban, csak a mértéke volt kérdéses. Az újságíró úgy véli, ismét megjelent a népi-urbánus ellentét Magyarországon, de jobboldal-baloldal színezetben. Miként Ausztriában a jobboldal a kistelepülések, a kisvárosok népét öleli fel, a baloldal pedig a nagyvárosi multikulturális réteget jeleníti meg.

Csatlakozva Bencsik András gondolataihoz Szentesi Zöldi László hangsúlyozta: a vezető erő továbbra is a Fidesz-KDNP, ugyanakkor a vereség pszichéje ott van a kormánypárti oldalon. A Magyar Demokrata főmunkatársa döntőnek tartja, hogy a kampány utolsó hetét az ellenzék tudta tematizálni, hiszen mindenhol a Borkai-ügyről lehetett hallani; még véletlenül sem a Wittinghoff- vagy a Gajda-Lackner-botrány keringett közszájon.

– hívta fel rá figyelmet Szentesi Zöldi László. Huth Gergely is úgy látja: abban, hogy így alakultak az önkormányzati választások eredményei, nagy szerepe van annak, hogy – mint fogalmazott – „Borkai Zsolt fehér valaga bevillant a képbe”.

– fejtette ki véleményét a PestiSrácok főszerkesztője.

Bayer Zsolt szerint nem szabad úgy tenni, mintha Borkai Zsolton ment volna el az egész választás. A műsorvezető kulcsfontosságúnak tarja annak vizsgálatát, hogy 2018 áprilisa, a kétharmados fideszes győzelem óta eltelt időszakban most miért gondolták úgy a választók, hogy büntetni kell a Fidesz-KDNP szövetséget.

Forrás: Hír TV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.