Pesti Srácok

Szijjártó Péter: A magyar vállalkozások jelentik a gazdaság lelkét

Szijjártó Péter: A magyar vállalkozások jelentik a gazdaság lelkét

A magyar gazdaság kicsi, de rendkívül nyitott, ezért a nemzetközi nagyvállalatok nagy szerepet játszanak teljesítményének alakításában, ugyanakkor a lelkét mégis a magyar cégek adják – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kovács Kft. pénteki gyáravató ünnepségén, Mezőkövesden.

Szijjártó Péter az eseményen kiemelte: az utóbbi évek egyik legfontosabb eredménye, hogy több hazai vállalat vált naggyá és stabil beszállítójává a legnagyobb multinacionális társaságoknak. Ezek a magyar családi vállalkozások kiállták az idő és a verseny próbáját; mennyiségben és minőségben egyaránt folyamatosan világszínvonalat nyújtanak; teljesítményük és folyamatos fejlődésük a legbiztosabb alapja annak, hogy a magyar gazdaság a következő években is fenntartsa jelenlegi bővülési ütemét, és mindig legalább két százalékkal meghaladja az uniós gazdaság átlagos növekedését.

– közölte a miniszter. A fejlesztés a gazdaság dimenzióváltása szempontjából is jelentős, hiszen a cég a legmodernebb svájci kovácsológépet állítja üzembe, amelyből egész Európában öt-hat darab működik, és Közép-, illetve Kelet-Európában egyedülálló lesz. Az új technológia az eddigi kétmillióról huszonötmillió egységre emeli a társaság gyártókapacitását. Szijjártó Péter elismerését fejezte ki a társaság tulajdonosainak azért is, hogy a cég meghatározó szerepet tölt be a helyi szakképzésben. Szijjártó Péter a magyar gazdaság teljesítményét értékelve úgy fogalmazott: míg 2010-ben az európai szégyenpadon ült, ma már öt százalék feletti teljesítménnyel a leggyorsabban növekvő címért van versenyben, eközben tizenkét százalékos munkanélküliségről indulva eljutottunk a teljes foglalkoztatás állapotáig. A tárcavezető emlékeztetett: öt éve folyamatosan dőlnek meg az export- és beruházási rekordok.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a miniszter, rámutatva, hogy az ipar tradícióira és az emberek szorgalmára, hozzáértésére alapozva nyolcszázezer munkahelyet teremtő gazdaságpolitika valósult meg. Az ipar tavaly harminckétezer milliárd forint termelési értéket állított elő, ami másfélszerese a 2010-es adatnak. Az év első hét hónapjában a tavalyinál nyolc százalékkal magasabban, húszezer milliárd forinton állt ez a mutató, amely megközelíti 2010 egész éves teljesítményét. A miniszter szerint ebben a fejlődésben a vezető szerep a százhetvenhatezer embert foglalkoztató autóiparé.

– hangsúlyozta a tárcavezető. Szijjártó Péter megjegyezte, hogy a visszaesésről szóló világgazdasági előrejelzéseket megcáfolva Magyarországon januártól július végéig tizenhárom százalékkal bővült az autóipar teljesítménye, amely év végére – eddig példátlan módon – várhatóan meghaladja majd a kilencezer milliárd forintot.

Fekete Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a Kovács Kft. négyszázhetven dolgozónak ad munkát, a település egyik legjelentősebb vállalkozása. A városvezető örömét fejezte ki, hogy a helyi társaságok egymás után jelentenek be új fejlesztéseket, amelyeknek köszönhetően 2015 óta folyamatosan emelkednek a város iparűzési adóbevételei.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.