Pesti Srácok

Szijjártó Péter: A magyarok jogai nem sérülhetnek a Brexit után sem

null

Az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgárok jogai a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után sem sérülhetnek – mondta csütörtökön Londonban Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter, aki a brit kabinet több magas rangú tagjával tárgyal, köztük Dominic Raab külügyminiszterrel és Steve Barclay (j) Brexit-ügyi miniszterrel, a magyar közmédiának nyilatkozva kijelentette: Magyarország célja annak a korábbi megállapodásnak az érvényben tartása, amely azt mondja ki, hogy a Brexit formájától függetlenül kölcsönösen garantálni kell az állampolgárok jogosultságait, függetlenül attól, hogy az Európai Unióban vagy az Egyesült Királyságban élnek.

– hangsúlyozta Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: Boris Johnson brit miniszterelnök a Brexitről döntő népszavazáson kifejezett népakaratot igyekszik teljesíteni, és ezért őt nem támadni kellene, hanem inkább tiszteletet érdemel.

PestiSracok facebook image

A brit kormány döntése alapján azok a külföldi EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen az Egyesült Királyságban laknak, a brit EU-tagság megszűnése után is maradhatnak az országban, és érvényben maradnak jelenlegi jogosultságaik is, de letelepedett jogi státusért – vagyis meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – kell folyamodniuk a brit belügyminisztériumhoz. A tárca legutóbbi tájékoztatása szerint a letelepedett státusért folyamodók száma meghaladja a másfélmilliót; a magyarok közül csaknem negyvenezren kértek tartós letelepedési engedélyt. Londonban működő diplomáciai képviseletek az utóbbi időszakban azonban problémákat jeleztek. Arkady Rzegocki londoni lengyel nagykövet a BBC rádiónak a minap elmondta, hogy a nagykövetség problémákról kap bejelentéseket olyan lengyel állampolgároktól is, akik már tíz éve vagy még régebben élnek az Egyesült Királyságban; sokan közülük például csak előzetes letelepedett státust kaptak. Az MTI kérdésére, hogy a magyar kormány is kapott-e jelzéseket hasonló gondokról, Szijjártó Péter elmondta: hozzá ilyen felvetések még nem jutottak el, de ha kap ilyen jelzést, akkor a Brexit következményeinek kezelésével megbízott miniszteri biztos azonnal felveszi a kapcsolatot a brit hatóságokkal.

– mondta Szijjártó Péter, majd hozzátette: erre a korábbi politikai megállapodások jó esélyt kínálnak, hiszen a Brexit-népszavazás óta nem volt olyan brit kormányfő, aki ezt a kötelezettségvállalást kétségbe vonta.

A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: Boris Johnson brit miniszterelnök a Brexitről döntő népszavazáson kifejezett népakaratot igyekszik teljesíteni, és ezért őt nem támadni kellene, hanem inkább tiszteletet érdemel. Szijjártó Péter szerint Magyarország igazságtalannak tartja azokat a támadásokat, amelyek a nemzetközi sajtó részéről érik a brit kormányfőt.

– mondta a külgazdasági és külügyminiszter, aki hozzátette: ebben egyetértés született valamennyi brit tárgyalópartnerével. Azokra a brit sajtótalálgatásokra reagálva, amelyek szerint Boris Johnson más EU-országoktól, közöttük Magyarországtól kérné a Brexit esetleges halasztásának megvétózását, Szijjártó Péter kijelentette, hogy olvasták az erről szóló pletykákat, de a magyar kormányhoz nem érkezett ilyen megkeresés.

Az MTI kérdésére, hogy milyen a fogadtatása az EU-tagállamok részéről a brit kormányfő által e héten előterjesztett új Brexit-megállapodási javaslatnak, Szijjártó Péter azt mondta: azt nem tudja, hogy egy új megállapodást néhány nap, vagy hét alatt tető alá lehet-e hozni mind a huszonhét EU-tagállam egyetértésével, de ez a válasz sem igent, sem nemet nem jelent, és semmiképpen nem jelenti annak kizárását, hogy ez mégiscsak lehetséges. A tárcavezető hozzátette: meggyőződése szerint erre a kérdésre jelenleg senki nem tudja a választ, ezért rendkívül fontos a két hét múlva esedékes EU-csúcs, amely lehetőséget teremt a konzultációra és a döntésre. A kapcsolatok további zavartalanságának fontosságát pedig az is illusztrálja, hogy Magyarországon hétszázötven brit vállalat hatvanezer embernek ad munkát. Szijjártó Péter hangsúlyozta: londoni látogatásán több, mint harminc vállalatvezetővel találkozott, és a velük folytatott tárgyalás alapján megállapítható, hogy a brit befektetők nagyon elégedettek a magyarországi beruházási környezettel; értékelik, hogy Magyarországon Európa legalacsonyabb adóit kell fizetni, és azt a gazdaságpolitikai fókuszváltást is, amelyet Magyarország a beruházás-ösztönzés, a bürokrácia visszaszorítása terén, további adócsökkentések formájában végrehajtott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.