Pesti Srácok

Újabb versenyképességi ranglistán lépett előrébb Magyarország

Újabb versenyképességi ranglistán lépett előrébb Magyarország

Egy helyezéssel előrébb lépett Magyarország a Világbank Doing Business 2020 rangsorában a tavaly közzétetthez képest, így az 52. helyen áll – írja a Menedzser Fórum gazdasági szaklap. A portál emlékeztet, hogy a Doing Business-felmérés az országokat üzleti környezetük minősége alapján rangsorolja; hazánk előrelépése a kormány adócsökkentő politikájának és az adminisztrációs terhek jelentős mérséklésének köszönhető. Magyarország Ease of Doing Business pontszáma 73,4 pontra nőtt, így az 52. helyre léptünk előre a rangsorban.

A Pénzügyminisztérium is kiadott egy közleményt, miszerint Magyarország pontszámának javulása mögött a Világbank által vizsgált szempontok alapján döntően két kormányzati intézkedés áll: a szociális hozzájárulási adó 2018. január elsejei csökkentése, valamint az áfa gyorsabb visszatérítése, amelyben jelentős szerepe van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak is, ugyanis az adóhivatal folyamatosan bővülő elektronikus szolgáltatásai, illetve online rendszerei teszik lehetővé azt, hogy az érintettek hamarabb jutnak a pénzükhöz úgy, hogy közben az államkassza érdeke sem sérül. A Nemzeti Versenyképességi Tanács által elfogadott Versenyképesebb Magyarországért Program több területen (pl. adózás, vállalati környezet, munkaerőpiac) tartalmaz olyan átfogó intézkedési tervet, amelyek megvalósítása hozzájárul a versenyképesség további erősödéséhez, a vállalkozások működési környezetének javulásához.

Forrás: Menedzser Fórum/PS; Vezető kép: Versenyképesebb Magyarországért Program

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.