Pesti Srácok

Végre van pénz lóvéra, de csak a DK, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik gerjedt rá, a Momentum szerénykedik

Végre van pénz lóvéra, de csak a DK, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik gerjedt rá, a Momentum szerénykedik

Pesterzsébeten az MSZP és a DK első intézkedésként húsz százalékkal megemelte az önkormányzati képviselők bérét, illetve az ellenzéki érdekszövetségből azonnal kihátráló Momentum Mozgalom helyére álló Jobbikot városházi pozíciókhoz juttatta – ír a Magyar Nemzet a zöldebb és szabadabb Budapest Köztársaság új világának kezdő részleteiről.

Pesterzsébeten a képviselő-testület baloldali többsége a múlt csütörtöki alakuló ülésen első intézkedésként húszszázalékos fizetésemelést szavazott meg magának, amivel a képviselők bruttó bére 411 ezer forintra nőtt – értesült a Magyar Nemzet, aminek következtében – tekintettel arra, hogy Budapesten az összefogás vezető erejét adó szocialisták képviselője szerint, aki nem keresi meg az évi száz misit, az egy hülye – még mindig 95 millió értékben hülyék a szomszéd kerület Karácsony-párti képviselői. A Magyar Nemzet szerint az MSZP és a DK az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik képviselőinek a támogatásával tudta felsrófolni a béremelést. Cserébe a Párbeszéd négy, az LMP három, a Jobbik két külsős bizottsági helyet kapott, plusz a Jobbikot még egy tanácsnoki pozícióval is kifizették, ráadásul úgy, hogy ezeknek a pártoknak csak egy-egy önkormányzati képviselőjük van. A XX. kerületi ellenzéki érdekszövetségben a Jobbik a Momentum Mozgalom helyét is átvette, mivel az egység a képviselő-testület alakuló ülésén felbomlott.

Forrás: Magyar Nemzet

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.