Pesti Srácok

Végső búcsút vettek Szekó József mohácsi polgármestertől

Végső búcsút vettek Szekó József mohácsi polgármestertől

Végső búcsút vettek Szekó Józseftől, Mohács tragikus hirtelenséggel elhunyt Fidesz-KDNP-s polgármesterétől szombaton, a baranyai város római katolikus temetőjében. A gyászszertartáson, amelyet Udvardy György veszprémi érsek vezetett, részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, több kormányzati szereplő, valamint jelenlegi és volt országgyűlési képviselők. Eljöttek Mohács hét testvérvárosának delegáltjai is, hogy a több ezer mohácsival együtt búcsúzzanak a volt városvezetőtől.

Csizmadia Csaba, a város alpolgármestere méltatásában kifejtette: Szekó József 1998-tól napjainkig, öt választási cikluson át Mohács város polgármestereként dolgozott, e "tisztség maradéktalan ellátását elsődleges feladatának tekintette, a város érdekeit tartotta mindig szem előtt". Az alpolgármester kiemelte: a városvezető tevékenységének köszönhetően "a depressziós hangulatú, zsugorodó gazdaságú, csökkent presztízsű településből sikerült egy pozitív jövőképű, öntudatos, fejlődő, egyre élhetőbb és megbecsült várost kialakítani". Neki is köszönhető, hogy az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára felkerült a mohácsi busójárás – tette hozzá. Csizmadia Csaba elmondta: Szekó József munkássága alatt a város vagyona tizenötszörösére növekedett, a településen 25 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg. Középületek, iskolák, óvodák, a bölcsőde, a múzeum, a piac, sport- és kulturális központok, szabadidő-, lakó- és ipari parkok, a kórház, az alapellátó rendelő, a kompkikötő, kerékpár- és közúthálózat, az uszoda és termálfürdő, szociális otthonok és szociális bérlakások felújítása, fejlesztése fűződik nevéhez – sorolta.

Udvardy György veszprémi érsek beszédében úgy fogalmazott: Szekó Józsefnek "készsége volt a jóra, az igazra, a segítségre, a közösség szolgálatára, a jövőre, a betegségekkel való küzdelemre."

PestiSracok facebook image

– mondta. A volt városvezetőt a mohácsi római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.

Szekó József (Fidesz-KDNP) szeptember 27-én, életének 65. évében hunyt el tragikus körülmények között. A Mohácsot 1998 óta polgármesterként irányító, 2010 és 2014 között a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjában országgyűlési képviselőként, valamint 2007 és 2010, illetve 2014 és 2019 között a Baranya megyei közgyűlés tagjaként is dolgozó városvezetőt az önkormányzat saját halottjának tekinti. Szekó József 1954. december 21-én született Mohácson. Tanulmányai során vegyipari-gépész mérnök, műszaki tanár és közgazdasági szakokleveles menedzser képesítéseket szerzett. Feleségét, két felnőtt lányát, édesanyját hagyta hátra. Munkája során a többi között a mohácsi farostlemezgyár művezetőjeként, a Dunántúli Regionális Vízmű vezetőjeként, később az önkormányzat saját tulajdonú gazdasági társaságainál vezető beosztásban dolgozott 1998-ig, polgármesterré választásáig. Szekó József több más elismerés mellett 2003-ban a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztje, 2014-ben Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Családja a város hivatalos honlapján elhelyezett kérésében arra kérte a megemlékezőket, hogy a koszorú vagy virág vásárlására szánt összegeket ajánlják fel a Szekó József "szívügyévé váló", a mohácsi csata 500. évfordulójára a Fogadalmi templomba szánt 500 kilogrammos nagyharang elkészítésére.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.