Pesti Srácok

A Google korlátozni tervezi a hirdetők hozzáférését a felhasználók adataihoz

A Google korlátozni tervezi a hirdetők hozzáférését a felhasználók adataihoz

Korlátozni tervezi a hirdetők hozzáférését a felhasználók adataihoz a Google – jelentette be az amerikai médiaóriás csütörtökön.

A kaliforniai székhelyű médiaóriás a felhasználók adatainak szigorúbb védelmével indokolta a döntést. A változás nyomán ugyanis szerinte a hirdetők nem férhetnek majd hozzá a felhasználók olyan, úgynevezett érzékeny adataihoz, mint például az egészségi állapotuk, a vallásuk, a politikai nézeteik vagy a szexuális irányultságuk. A vállalat 2020 februárjában vezeti be a változtatást; a hirdetők akkortól nem tekinthetik meg a felhasználói adatokat. Chetna Bindra, a Google-felhasználók adatvédelmével foglalkozó csoport munkatársa újságíróknak elmondta: a fogyasztó-, ezen belül az adatvédelemmel foglalkozó Szövetségi Kereskedelmi Bizottság illetékeseivel egyeztetve hozták meg a döntést.

Az amerikai sajtóban megjelent első kommentárok – amelyek hirdetői vállalkozásoktól származnak – arra hívták fel a figyelmet, hogy a változtatással a Google kárt okozhat a digitális hirdetői piacnak. A The Wall Street Journal című amerikai lap éppen a héten írta meg, hogy a Google titokban amerikaiak millióinak egészségügyi adataihoz jutott hozzá az Egyesült Államok 21 tagállamában. Az Egyesült Államok második legnagyobb egészségügyi szolgáltatójával, a missouri székhelyű Ascension-hálózattal együttműködve szerzett meg a többi között laboratóriumi eredményeket, orvosi diagnózisokat, kórházi ápolási dokumentumokat, és amikor ez kiderült, azzal védekezett, hogy a titokban – az orvosok és a betegek tudta nélkül – megszerzett adatokat olyan új szoftver készítésére kívánja felhasználni, amely személyre szabott egészségügyi kezelési lehetőségeket javasol majd a felhasználóknak.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.