Pesti Srácok

A Magyar Sportújságírók Szövetsége is kiáll az atlétikai világbajnokság budapesti rendezése mellett

A Magyar Sportújságírók Szövetsége is kiáll az atlétikai világbajnokság budapesti rendezése mellett

A Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége közleményben állt ki a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti rendezése mellett. Az MSÚSZ honlapján olvasható közlemény szerint a szövetségnek már csak "Gyulai István emléke miatt is kötelessége kifejezni szakmai véleményét és a veszélybe került budapesti világbajnokság ügye mellé állni".

– fogalmazott az elnökség, hozzátéve: a 2006-ban elhunyt Gyulai István korábbi erőfeszítéseinek is köszönhető, hogy kézzelfogható közelségbe került a budapesti vb megrendezése.

Budapest tavaly kapta meg a 2023-as vb rendezésének a jogát, jelenleg viszont még nem tudni, hogy a főváros új vezetése hozzájárul-e a vb-hez szükséges stadion megépítéséhez. Karácsony Gergely főpolgármester múlt szerdán, miután részt vett a kormányülésen, a Csepel-szigeti atlétikai stadion építéséről és az atlétikai világbajnokságról közölte: azt kérte a kormánytól, hogy a fővárosi önkormányzat részletesebben tudjon tájékozódni a beruházásokról, és a kabinet várja meg a közgyűlés november végi ülését. Hozzátette: alaphozzáállásuk nem támogató, de egy ilyen fajsúlyú beruházás tekintetében "fontos minden körülményt mérlegre tenni".

PestiSracok facebook image

A bizonytalan helyzet miatt elsőként Baji Balázs vb-bronzérmes gátfutó indított közösségi kampányt a világbajnokság támogatásáért, amelyhez már több, mint tízezren csatlakoztak, köztük klasszis sportolók. Több sportág hazai szövetsége szintén közleményben biztosította támogatásáról a kezdeményezést, valamint a Nemzet Sportolói kérték közösen Budapest új vezetőit, hogy járuljanak hozzá a "Nemzetközi Atlétikai Szövetség által Budapestnek ítélt 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséhez".

Forrás: MTI; Vezető kép: KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.