Pesti Srácok

A rabszolgatörvényként elhíresült túlmunkakerettel alig élnek a cégek

A rabszolgatörvényként elhíresült túlmunkakerettel alig élnek a cégek

Elvétve akad olyan cég, amely az év vége felé közeledve annyira kimerítette túlórakeretét, hogy a törvény által január óta lehetővé váló magasabb óraszámról egyezkedjen a munkavállalókkal – írja a Magyar Nemzet hétfői számában, érdekképviseleti beszámolókra hivatkozva. A lap úgy tudja, a szakszervezetekhez nem érkeztek tömegesen jelzések arról, hogy a vállalkozások a januártól megengedett, nagyobb túlóraszám bevezetésére készülnek.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke emlékeztetett arra, hogy szakszervezeti jelenlét esetén kollektív szerződésben rögzíthetik a felek az éves túlóra mértékét. Ugyanakkor a dolgozó és a foglalkoztató egyéni megállapodás alapján is növelheti a rendkívüli munkavégzés éves óraszámát. A konföderáció nem tud olyan esetről, hogy munkaadói nyomásra írta volna alá alkalmazott a túlórakeret megemelésére kötött egyéni, írásbeli megállapodást. Mészáros Melinda rámutatott: a Munka törvénykönyvében foglaltakat helyi rendeletekkel nem lehet felülírni. Ugyanakkor például a fővárosi cégeknél a tulajdonos, tehát a főváros úgy döntött, nem alkalmazza a törvényi lehetőséget, így a menedzsment nem rendelhet be túlórázni senkit.

A szakszervezetek kiemelik, hogy a túlórakeret megemelését nem ingyen várja el a munkáltató; sok vállalat a törvényben meghatározott pótlékokon felül akár három-négyszeres órabért is kínál az alkalmazottaknak. Álláspontjuk szerint azokon a településeken, ahol a túlóratörvény alkalmazásának tilalmáról döntött a testület, több helyen anélkül tette ezt, hogy felmérte volna a valós munkavállalói igényeket és a közszolgáltatások fenntartásának lehetőségét.

PestiSracok facebook image

– jegyezték meg.

A túlóra szabályozása szerint évente 250 óra rendkívüli munkavégzést rendelhet el a munkáltató, amihez nem kell dolgozói beleegyezés. 2019-től a munkaadó és a munkavállaló egyéni megállapodása alapján további túlórát rendelhet el a foglalkoztató összesen 400 óráig.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.