Pesti Srácok

Az amerikai elnök aláírta a hongkongi tüntetőket támogató törvényt

Az amerikai elnök aláírta a hongkongi tüntetőket támogató törvényt

Donald Trump amerikai elnök aláírta szerdán a hongkongi tüntetőket támogató törvényt annak ellenére, hogy Kína erőteljesen tiltakozott ez ellen. Kína azonnal belügyeibe való súlyos beavatkozásnak minősítette az amerikai törvényt.

A törvény előírja, hogy az amerikai kormányzat Hongkong helyzetét rendszeresen, évenként vizsgálja felül mind pénzügyi, mind emberi jogi szempontból, és megbízza az Egyesült Államok elnökét, hogy szankciókat szabjon ki azokra, akik csorbítják az emberi jogokat a különleges közigazgatási területen.

A szenátus után a múlt héten a képviselőház is megszavazta a törvénytervezet végleges változatát, aminek hírére Kína e hét kedden bekérette az Egyesült Államok pekingi nagykövetét, Terry Branstadot a külügyminisztériumba. Peking ezután közleményben szólította fel Washingtont, hogy "hozza helyre tévedését", és ne avatkozzon bele Kína belügyeibe. Közölte továbbá: úgy ítéli meg, hogy a tervezet ellentétes a nemzetközi joggal.

Az "egy ország, két rendszer" elve mentén Kínán belül különleges közigazgatási státust élvező Hongkongban a hét végén tartottak helyi választásokat, amelyeken a demokráciapárti jelöltek elsöprő sikert arattak. Hongkongban hat hónapja tart az a tüntetéshullám, amely a Peking-párti kormányzattal szembeni, általános tiltakozássá szélesedett.

PestiSracok facebook image

– áll a kínai külügyminisztérium nyilatkozatában, hozzátéve, hogy a törvény jól mutatja az Egyesült Államok "sötét törekvéseit és egyeduralkodói hajlamát". Peking azzal vádolja Washingtont, hogy erőszakos bűnözőket támogat Hongkongban és aláássa az "egy ország, két rendszer" alapelvet. A kifogásolt törvény előírja, hogy az amerikai kormányzat Hongkong helyzetét rendszeresen, évenként vizsgálja felül mind pénzügyi, mind emberi jogi szempontból, és megbízza az Egyesült Államok elnökét, hogy szankciókat szabjon ki azokra, akik csorbítják az emberi jogokat a különleges közigazgatási területen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.