Pesti Srácok

A háborúban mindent szabad – Az ellenzék idei választási kampánya kísértetiesen hasonlít a Brexit-kampányhoz

Magyarul is látható a Brexit: Háborúban mindent szabad című nagysikerű film, amelyben egy Dominic Cummings nevű stratéga vezeti a kampányt, amellyel meg akarják győzni a brit lakosságot arról, hogy az ország lépjen ki az Európai Unióból. A film önmagában is érdekes, de tanulságként levonható, hogy nagyon hasonló módszerekkel próbálta meggyőzni a magyar lakosságot az ellenzék a 2019-es önkormányzati választások során, hogy szavazzanak az ő jelöltjeikre.

Ahogy azt a Tutiblog korábban megírta, a Fidesz egész egyszerűen kezdettől fogva nem is használta a legújabb kampánytechnikákat, aminek az lett a következménye, ami. Ennek oka főleg az, hogy a Fidesz a rendszert nem bináris vagy duális helyzetre alkalmazta, hanem a korábbi centrális erőtér stratégiát vetette be. Eközben az ellenzék – főképp a Momentum – 2019 májusában bevetette azt a körülbelül 3 éves eszközt, amit az angolok a Vote Leave kampányban használtak.

– olvasható a Tutiblog cikkében. Az írás többek között arra is kitér, hogy miközben az ellenzéki netes média és social campaign erősebb volt (és ráadásul jelentősen többet is költöttek rá), mint a Fideszé, és használta a legmodernebb technikát, amit a jelek szerint a Fidesz lebecsült. Hogy egy egyszerű példát említsünk: Karácsony Gergelynek körülbelül 128 ezer lájkolója volt a Facebookon, majd a végén ez felment 190 ezer környékére. Tarlós Istvánnak NEM volt Facebook-oldala.

PestiSracok facebook image

A Tutiblog terjedelmes cikke ITT olvasható.

Forrás: Tutiblog; Fotó: MTI/AP/Matt Dunham

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.