Pesti Srácok

Baranyi támogatásokat venne el a Fraditól

null

A tények ismeretének teljes hiánya látszik abból, hogy Baranyi Krisztina, Ferencváros független polgármestere a Fradinak juttatott önkormányzati forrásokat a versenysport támogatásának nevezte.

– jelentette ki tegnap a Magyar Nemzetnek Bácskai János (Fidesz), Ferencváros korábbi polgármestere a Baranyi által a Digi Sportnak mondottakkal kapcsolatban. Hangsúlyozta: abból a húszmilliós keretből, amelyet Baranyi szerint ugyancsak a versenysportra fordítottak, valójában az utánpótlást, valamint különböző szabadidős tevékenységeket támogattak, és a pénzre a futballon kívül más sportszakosztályok, civilek és hobbikörök is pályázhattak.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki Bácskai János.

Baranyi Krisztina a Digi Sport Reggeli start című műsorában egyoldalúnak nevezte a Ferencváros sporttámogatását, mert az FTC-nek évi ötvenmilliót adtak szabadfelhasználású forrásként, és szerinte a körülbelül húszmilliós sportpályázati támogatások nagy része is odament.

– fogalmazott, hozzátéve: inkább a tömeg- és diáksportra költene, mint a versenysportra. Bár Baranyi polgármesteri minőségében kilátogatott például a Fradi–Újpest rangadóra, korábban többször is arról beszélt, hogy már régóta nem néz magyar focit. Az interjúban az atlétikai stadion is szóba került, amellyel kapcsolatban Baranyi azt hangoztatta: szívesen beszélget a világbajnokság szervezőivel, és akár meg is lehet győzni a létesítmény szükségességéről.

– hangsúlyozta. Mint ismert, a ferencvárosi polgármester egyedül az atlétikai stadion megépülését kifogásolta a Déli Városkapu program sportberuházásai közül.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még