Pesti Srácok

Edmund Stoiber: Magyarország helye az újraegyesített Európa közepén van

Edmund Stoiber: Magyarország helye az újraegyesített Európa közepén van

Magyarország helye az újraegyesített Európa közepén van – hangsúlyozta Edmund Stoiber volt bajor tartományi kormányfő, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) tiszteletbeli elnöke a Die Weltnek egy interjúban, amely hétfőn jelent meg a német konzervatív lap hírportálján. Kiemelte, hogy Bajorországot és Magyarországot szoros kapcsolatok hosszú története fűzi össze nemcsak a gazdaságban, hanem a kultúrában is, és mindig is azt az álláspontot képviselte, hogy "Magyarország ősi hellyel rendelkezik egy újraegyesített Európa közepén".

A politikus abból az alkalomból nyilatkozott, hogy a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetést vehette át Budapesten Áder János köztársasági elnöktől. Elmondta, hogy a jelenlegi bajor kormányfő, Markus Söder és a szintén CSU-s Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője is örül a kitüntetésnek. Kiemelte, hogy Bajorországot és Magyarországot szoros kapcsolatok hosszú története fűzi össze nemcsak a gazdaságban, hanem a kultúrában is, és mindig is azt az álláspontot képviselte, hogy "Magyarország ősi hellyel rendelkezik egy újraegyesített Európa közepén". A Fidesz és az EPP viszonyával, illetve Manfred Webernek a Fidesz által nem támogatott EPP-s EP-választási csúcsjelöltségével kapcsolatban elmondta, hogy természetesen keletkeztek feszültségek és sérülések, "de nem szabad ezeknél leragadni, az élet megy tovább". Arra a kérdésre, hogy egy új kezdet jele lehet-e az, hogy budapesti látogatásán átadta Orbán Viktor kormányfőnek Markus Söder szívélyes üdvözletét, elmondta, hogy szerinte ezt az üdvözletet a bajor és a magyar miniszterelnök újabb megbeszélései követik majd. Mint mondta, Markus Söder fontos értékként tartja számon a történelmileg szoros bajor-magyar kapcsolatot.

– fogalmazott Edmund Stoiber, hozzátéve, hogy Manfred Weber is készen áll az együttműködésre mindenkivel, így Orbán Viktorral is. Szólt a többi között arról is, hogy "abszolút szükségesnek" tartja Németország és a visegrádi négyek országcsoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) közötti együttműködés további elmélyítését, annál is inkább, hogy az európai uniós tagsághoz vezető úton Németország volt ezeknek az országoknak a legfontosabb támogatója. Aláhúzta: a visegrádi országok történelmileg kiformálódott, önálló identitással rendelkeznek, és "gazdasági partnerként még Franciaországnál, az Egyesült Államoknál vagy Kínánál is sokkal fontosabbak számunkra".

PestiSracok facebook image

Edmund Stoiber egy sor német belpolitikai kérdésről is kifejtette véleményét, így a CDU/CSU pártszövetség és az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párt viszonyáról is. Leszögezte, hogy a CDU/CSU semmilyen körülmények között nem folytathat együttműködést az AfD-vel, amelyben "színtisztán neonáci nézetek" is megmutatkoznak, és amely "nem polgári párt". Elmondta, hogy az emberek "két identitással rendelkeznek, egy nemzeti és egy európai identitással, amelyek kiegészítik egymást", és vannak, akik úgy érzik, hogy a nemzeti identitás veszélybe került. Hozzátette, hogy a CDU/CSU-nak "politikai hazát" kell kínálnia azon választóknak is, akik pozitívan viszonyulnak a nemzethez, Európával pedig "nem tudnak túl sokat kezdeni érzelmileg". "Nem mondhatunk le ezekről a választókról, különben az AfD karjai közé lökjük őket" – mondta Edmund Stoiber.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.