Pesti Srácok

Ferenc pápával találkozott Soltész Miklós államtitkár

null

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hivatalos római látogatásán részt vett a pápa szokásos szerdai általános kihallgatásán a Szent Péter téren. Soltész Miklós az audienciát követően személyesen is találkozott a Szentatyával, akinek egy, a Magyarország Kormánya támogatásával megújult templomokat bemutató kiadványt adott át.

Az államtitkár a pápa ázsiai útján elmondott, a béketeremtés fontosságát hangsúlyozó beszédére utalva elmondta: a magyar kormány azzal tud hozzájárulni a szeretet és a béke civilizációjának építéséhez, ha a közösségeket támogatja – olvasható a Miniszterelnökség szerdai közleményében. Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy a kormány a nemzet szellemi és lelki megújulása szempontjából fontosnak tartja a templomok felújítását, valamint az egyházi közfeladat-ellátást és a gyermeket nevelő családok támogatását.

– mondta az államtitkár.

PestiSracok facebook image

– válaszolta Ferenc pápa, aki örömmel fogadta az államtitkár szavait. Soltész Miklós beszámolt arról is, hogy a 2020 szeptemberében Budapesten megrendezendő ötvenkettedik Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nagy megtiszteltetés és lehetőség Magyarország számára, amelyre a magyarok örömmel készülnek.

Forrás: MTI; Fotó: PS