Pesti Srácok

Hiába ripacskodnak, a magyar jelölt kaphatja a bővítési portfóliót

null

A balliberális média – leginkább Gyurcsányné Dobrev Klára brüsszeli technokrata farvizén lubickolva – kéjelgő hangnemben adott hírt sokadik alkalommal Trócsányi László megbuktatása óta, hogy a magyar biztosnak szánt bővítési portfólió helyett a csekélyebb jelentőségű közlekedési területet kaphatja meg Orbán Viktor jelöltje, Várhelyi Olivér. Az Európai Bizottság szóvivőjének szavai azonban azt mutatják, hogy az eddigi ellenzéki híresztelések csupán a fake news kategóriáját gazdagították – mutat rá a HVG cikke.

Az Európai Bizottság szóvivője megerősítette ugyanis a Politiconak, hogy Ursula von der Leyen elfogadta az új román kormány által javasolt Adina Valean személyét, akinek a bizottság elnöke a közlekedési portfóliót szánja. Ebből következően a magyar biztosjelölt számára az eredetileg Trócsányi Lászlónak szánt bővítési portfóliót adja majd Ursula von der Leyen. A román kormányválság okán félő volt, hogy jelentősen kitolódhat az Európai Bizottság hivatalba lépése. Az Orban-kormány beiktatásával azonban elhárult minden akadály az új biztosjelöltek megnevezése elől. Igazodva von der Leyen kéréséhez, a bukaresti kormány két nevet adott át az elnöknek, aki a személyes meghallgatásokat követően Adina Valean javára döntött Siegfried Muresan ellenében.

A DK-s Dobrev Klára közösségi oldalán ma délelőtt még nagy magabiztossággal jelentette ki, hogy a magyar jelölt nem kaphatja meg bővítési területet:

PestiSracok facebook image

Úgy tűnik azonban, a balliberális propaganda- és fakenews-gyár lelkes dolgozóinakismét szembejött a valóság...

Vezető kép: MTI