Pesti Srácok

Hivatali visszaélés sem történt a Borkai-ügyben – újabb feljelentést utasítottak el bűncselekmény hiányában

Hivatali visszaélés sem történt a Borkai-ügyben – újabb feljelentést utasítottak el bűncselekmény hiányában

A drog miatti feljelentés után a hivatali visszaélés miatt tett feljelentést is bűncselekmény hiányában utasították el a hatóságok – derül ki a Népszava cikkéből. Borkai Zsolt ellen a botrány kirobbanása után többen is feljelentést tettek; Szabó Tímea országgyűlési képviselő hivatali visszaélés miatt. Feljelentésében azt írta, hogy a nyilvánosságra került felvételeken több olyan vállalkozó is látható volt, akik jelentős megbízásokat, üzleteket köszönhettek a Borkai vezette győri önkormányzatnak. A Központi Nyomozó Főügyészség a feljelentést bűncselekmény hiányában elutasította, ami azt jelenti, hogy előzetes vizsgálat alapján semmi olyan adatot nem talált, ami megalapozná a vádakat.

Ugyanez történt a kábítószer birtoklása miatti feljelentéssel is, amit Tényi István tett. Megírtuk, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda birtokunkba került határozatából kiderül: minden felvételt, fotót, videót megvizsgáltak az ominózus hajóútról, de azokon „sem kábítószergyanús növényi törmelék, vagy egyéb állagú anyag, illetve kábítószer fogyasztására utaló magatartás tanúsítása nem látható”. Vagyis még a bűncselekmény gyanúja is hiányzik. Bizonytalan forrásból származó, közösségi oldalakon vagy a médiában megjelent híresztelések pedig önmagukban nem alapozhatják meg a büntetőeljárás megindítását.

Mindez azt jelenti, hogy a számtalan vád közül, amelyekkel Győr polgármesterét a választási kampány hajrájában egy névtelen blogon illették, és amelyek aztán bejárták a balliberális sajtót, egyedül a hűtlenség, a prostituáltakkal folytatott szexuális cselekmény igazolódott. Borkai Zsolt a botrány kirobbanása után, amikor elismerte, hogy ő szerepel a felvételeken, azt mondta: csak a szex igaz mindabból, amit róla állítanak; kábítószert sem fogyasztott soha.

Ellenben az már kiderült, hogy Borkait gyakorlatilag csapdába csalták: így készültek az ominózus felvételek, amelyekkel megzsarolták – többek közt a Demokratikus Koalíció korábbi győri elnökhelyettese és képviselőjelöltje, a tizennégyszeres válogatott labdarúgó Póczik József. Póczikot előállították és meg is gyanúsították. A Privátkopó cikkezett arról, hogy Póczik védekezése során arról elfelejtett beszélni, hogy élettársának a fia szervezte a prostituáltakat a hajóútra.

PestiSracok facebook image
Póczik József Gyyurcsány Ferenccel Győrben, egy régi fotón

Márpedig ezek a prostituáltak készíthették a rejtett kamerás felvételeket, amelyeket felhasználva aztán ők is zsarolással próbálkoztak. A két nőt őrizetbe is vették és zsarolással gyanúsítják. A Privátkopó úgy tudja, hogy egyébként egy hangfelvétel is létezik, amelyen Póczik József „közvetítőnek” nevezi magát, és pénzt kért az ügyvédtől a kompromittáló fotókért cserébe, kilátásba helyezve, hogy amennyiben nem kapja meg határidőre az elvárt összeget, nem tudja garantálni, hogy azok ne kerüljenek nyilvánosságra.

Forrás: Népszava/Privátkopó/PS; Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.