Pesti Srácok

Iszlamista terroristát fogtak el Berlinben – a 37 éves szír migráns pokolgépes merényletekre készülhetett

Iszlamista terroristát fogtak el Berlinben – a 37 éves szír migráns pokolgépes merényletekre készülhetett

Vélhetően az Iszlám Állam terroristája lehet az a 37 éves szíriai férfi, akit most fogtak el Berlinben, miután a hatóságok tudomást szereztek róla, hogy terrorcselekmény elkövetésére készülhet.

Az ügyészségi közlemény szerint a férfi év eleje óta állt kapcsolatban az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel. A radikális iszlamista beállítottságú gyanúsított arra készült, hogy Németországban hajt végre pokolgépes merényletet. A robbanószerkezet elkészítéséhez már be is szerezte a szükséges acetont és hidrogén-peroxidot. Abdullah H. egy külföldi hírszerző szolgálattól kapott információk alapján került a hatóságok látókörébe. Hónapok óta nyomoztak utána. Azt nem lehet tudni, hogy választott-e már helyszínt a tervezett pokolgépes merénylethez. Az ügyészség közleménye arra nem tér ki, hogy Abdullah H. hivatalosan, esetleg menekültstátuszban tartózkodik-e Németországban.

Elfogtak és előzetes letartóztatásban helyeztek kedden Berlinben egy szíriai férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy iszlamista indíttatású terrorcselekményekre készült – közölte a német főváros ügyészsége. A közlemény szerint a 37 éves férfi egy azonnali üzenetküldő szolgáltatáson keresztül az év eleje óta kapcsolatban állt egy csoporttal, amely közel áll a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezethez. Az üzenetváltások témája fegyverek és robbanóeszközök készítése volt, célja pedig terrortámadások előkészítése – írják.

Az eljárást a szövetségi legfőbb ügyészség irányítja, amely arról tájékoztatott, hogy a gyanúsított már be is szerezte az iszlamista terroristák körében gyakran használt robbanószer, a TATP (aceton-peroxid) előállításához szükséges acetont és hidrogén-peroxidot. A radikális iszlamista beállítottságú gyanúsított arra készült, hogy Németországban hajt végre pokolgépes merényletet. Azt még nem tudták megállapítani, hogy választott-e már helyszínt és időpontot. Az ARD országos köztelevízió értesülése szerint a hatóságok hónapok óta nyomoznak a gyanúsított ellen, és egy külföldi hírszerző szolgálattól kapott információk alapján került látókörükbe. A televízió beszámolójában Abdullah H. néven azonosított férfit a szövetségi rendőrség terrorelhárító különleges egységének mozgósításával fogták el.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: illusztráció

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.