Pesti Srácok

Már a német illetékesek is aggódni kezdtek a Balkánt sújtó illegális bevándorlás miatt

Már a német illetékesek is aggódni kezdtek a Balkánt sújtó illegális bevándorlás miatt

Erősödik az illegális migráció a balkáni migrációs útvonalon a német szövetségi belügyminisztérium egy belső elemzése szerint – írta a Welt am Sonntag nevű vasárnapi német lap. A belügyi tárca elemzése szerint a migrációs folyamatok alakulását jelző valamennyi mutató – közöttük a regisztrált illegális határátlépések száma és a menedékjog iránti kérelmek száma – alátámasztja, hogy a Törökországból induló és Görögországon keresztül húzódó útvonalon fekvő balkáni országok mindegyikében erősödött a migrációs nyomás a tavalyihoz és a két évvel ezelőttihez képest.

– olvasható az elemzésben, amely szerint az év eleje óta mintegy huszonötezren érkeztek az országba, és tizennyolcezren jutottak tovább Nyugat-Európa irányába. A folyamat egyik fő központja a Horvátországgal határos boszniai Una-Sana kanton, ahonnan Horvátországon keresztül Olaszországba, majd más nyugat-európai államokba, köztük Németországba vezet a migrációs útvonalak összetett rendszere.

A Welt am Sonntag értesülése szerint nemrégiben Bosznia-Hercegovina fővárosában, Szarajevóban járt a berlini belügyminisztérium és a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal egy szakértői csoportja, hogy egyeztessenek a helyi hatóságok támogatásának lehetőségeiről. Tárgyaltak egyebek mellett arról, hogy Németország miként segíthet az elutasított menedékkérők hazajuttatásában. Egy magas beosztású belügyminisztériumi tisztségviselőkből álló csoport a horvát-bosnyák határ térségét is felkereste; jártak a horvát oldalon és a boszniai Bihács városában is, ahonnan több ezren igyekeznek átjutni Horvátországba. Az egyeztetésekbe a határőrizetért felelős szövetségi rendőrség vezetője, Dieter Romann is bekapcsolódott; a napokban a balkáni országok határigazgatási szerveinek képviselőivel folytatott megbeszélést a teendőkről és a lehetséges német támogatásról.

PestiSracok facebook image

A legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) soraiból a bosznia-hercegovinai hatóságok jelentős mértékű támogatását sürgetik. Marian Wendt, a CDU egyik vezető belbiztonsági szakpolitikusa a Welt am Sonntagnak a 2015 nyarán a budapesti Keleti-pályaudvarnál történtekre utalva azt mondta, hogy "ha nem akarunk egy második Budapestet, akkor most támogatnunk kell Bosznia-Hercegovinát a migránsok ellátásában, hogy ne induljanak meg ismét nagy csoportokban észak felé". A politikus elmondta, hogy nemcsak a szövetségi rendőrségtől kellene alakulatokat küldeni Bosznia-Hercegovinába, hanem az országos polgári- és katasztrófavédelmi szervezettől is, hogy közösen "stabilizálják a helyzetet". A belügyminisztérium belső elemzése szerint a balkáni útvonalon zajló folyamatokat legfőképpen az befolyásolja, hogy mennyi ember érkezik Törökországból Görögországba. Ezzel kapcsolatban Dieter Romann a Welt am Sonntagnak adott rövid nyilatkozatában azt mondta, hogy a schengeni övezetben az állandó belső határellenőrzés felszámolásának feltétele a külső határ hatékony ellenőrzése, de jelenleg ez a feltétel nem teljesül.

A lap egy másik, nem nyilvános dokumentumra, az Európai Bizottság egy belső jelentésére hivatkozva azt írta, hogy az idén eddig több, mint ötvenhétezer ember kelt át Törökországból Görögországba szárazföldi és tengeri úton, ami harmincnyolc százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. A görög-török európai uniós külső határ térségében fekvő Égei-tengeri szigetekről csaknem huszonkilencezer embert szállítottak át a görög szárazföldre. A szigeteken több, mint harmincötezer olyan ember tartózkodik, aki menedékjogot kíván szerezni az Európai Unióban, ami a legnagyobb szám, amióta 2016 márciusában megkötötték az EU-Törökország menekültügyi egyezményt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.