Pesti Srácok

Nagykanizsa is fejlődési pályára állhat

null

A kormány minden segítséget megad ahhoz, hogy Nagykanizsa a nemzeti gazdaságfejlesztési elképzelésekhez és iparpolitikához kapcsolódva fejlődési pályára álljon – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken, Nagykanizsán.

Palkovics László a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara városi gazdaságfejlesztési elképzeléseit bemutató rendezvényét követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy néhány évvel ezelőtt még "ki gondolta volna", hogy Kecskemét vagy Zalaegerszeg milyen fejlesztési központokká válhat. Hozzátette: a kormány minden támogatást megad Nagykanizsának is, hogy hasonló fejlődési pályára álljon. A miniszter azt mondta: a Magyarországon gyártott termékeknél ma már mintegy 70 százalék a high-tech aránya, ami hasonló szintű, mint Németországban és Dániában.

– fogalmazott. A nagykanizsai gazdaságfejlesztési elképzelésekről szólva azt mondta: Zala megye három országgal is határos, ezt a regionalitásból adódó lehetőséget is jobban ki kellene használni, túl kell lépni "a szomszédokkal sosem vagyunk jóban" érzésen, mert komoly lehetőséget szalasztunk el.

PestiSracok facebook image

– közölte Palkovics László.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Nagykanizsa az elmúlt években lassan, lépésről lépésre fejlődött, de nem volt olyan húzóágazat, amely hangsúlyosabbá tehette volna a fejlődést. A városban élők, dolgozók részéről jelentős tudás halmozódott fel, ami szükséges a fejlesztési folyamatok gyorsításához, de szükséges hozzá az új ipari park és a tudásbázis, ami leginkább a Tungsram helyi gyárára alapozhat. Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) szerint az egyik legfontosabb elképzelés, hogy Nagykanizsa váljon a körkörös gazdaság mintavárosává. Ez évtizedekre is modell lehet a kisebb települések és a nagyobb városok számára egyaránt – vélekedett.

Forrás: MTI