Pesti Srácok

Nemcsak a nyugdíjasok, hanem a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is kapnak nyugdíjprémiumot

null

Minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kap nyugdíjprémiumot, amelyet a novemberi ellátással együtt fizetnek ki – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

– mondta Novák Katalin. Hozzátette, hogy aki bankszámlára kapja az ellátást, az ehhez már kedden hozzájut; postai kézbesítés esetén azt a novemberi ellátással párhuzamosan kézbesítik.

PestiSracok facebook image

– jelezte Novák Katalin, emlékeztetve arra, hogy a juttatás a gazdaság jó teljesítményétől függ.

– tette hozzá.

A nyugdíjprémium maximuma 22 ezer forint; ilyen magas nyugdíjprémiumot még nem fizettek az ellátásban részesülőknek. Novák Katalin rámutatott: már 80 ezer forintos nyugdíj mellett is a maximális nyugdíjprémiumra számíthatnak az érintettek. Kitért arra is, hogy a novemberi nyugdíjjal együtt kapják meg a nyugdíjasok a nyugdíj-kiegészítést is; erre azok jogosultak, akiknek a nyugdíját, illetve ellátását 2018-ban vagy azt megelőzően állapították meg. Az államtitkár ezzel kapcsolatban felidézte: 2010-ben azt vállalta a kormány, hogy olyan nyugdíjrendszert tart fenn, amelyben a nyugdíjak értékállósága biztosított.

– közölte. Hozzátette: ez garantálja a nyugdíjak értékállóságát, és azt is, hogy a nyugdíjasok nem járhatnak rosszul, bárhogyan is alakul az inflációs szám.

Az idén a kormány 2,7 százalékos inflációval számolt; ehhez képest 3,4 százalék lett az infláció, ezért egy 0,7 százalékos korrekcióra volt szükség. Azok, akiknek tavaly vagy korábban állapították meg a nyugdíját, a novemberi nyugdíjuk 8,4 százalékát kapják egyszeri korrekcióként; ez átlagosan 10 ezer forint körüli összeg. Összességében az, aki mindkét juttatásra jogosult, átlagosan mintegy 33 500 forinttal fog novemberben többet kapni; ez egy átlagos, 136 ezer forintos nyugdíj esetében mintegy 170 ezer forintos kifizetést jelent.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Oláh Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.