Pesti Srácok

Szakértő: Húsz év múlva a német lakosság legalább egyharmada bevándorló lesz

Szakértő: Húsz év múlva a német lakosság legalább egyharmada bevándorló lesz

Tovább emelkedik és húsz éven belül meghaladja az egyharmadot a bevándorlók és bevándorló származásúak aránya Németországban – mondta a szövetségi munkaügyi hivatal munkaerőpiaci és foglalkoztatási kutatóintézetének (Institut für Arbeitsmarkt- und Berufsforschung - IAB) vezető migrációs szakértője egy hétfői lapinterjúban.

Herbert Brücker a Die Welt című lapban közölt interjúban azzal kapcsolatban, hogy az intézet számításai szerint Németországnak 2060-ig éves átlagban 400 ezer bevándorlóra van szüksége a gazdasági teljesítőképesség megőrzéséhez, elmondta, hogy az európai uniós társországokból, például a Romániából és Bulgáriából, de a Spanyolországból és Portugáliából érkező bevándorlás jelentősége is egyre csökken, mert egyre kevesebb a kivándorlásra hajlandó fiatal, és csökkennek a jövedelmi különbségek Nyugat- és Kelet-Európa között. Ezért Németországnak "egyre érdekesebb" lesz az EU-s szomszédság, például a nyugat-balkáni térség és Ukrajna. A viszonylag fiatal lakosság miatt a Közel-Kelet is "releváns", Ázsiának pedig már most igen fontos szerepe van a magas képzettségű emberek bevándorlásában. Ezt jelzi például, hogy a németországi felsőoktatási intézményekben tanuló külföldiek körében a kínaiak alkotják a legnagyobb csoportot, a Fülöp-szigeteken pedig különleges, külföldi munkavállalásra felkészítő ápolóképző intézmények működnek, amelyekből Németországba és érkeznek végzett szakemberek. Afrika egyelőre "nagy talány": a kontinensről érkező bevándorlás nem jelentős, és nem tudni, hogy miként alakulhat a jövőben. Az biztos, hogy a Németországba irányuló bevándorlás "sokszínűbb", és 2040-re az egész ország "tarkább" lesz. A bevándorlók, illetve bevándorló családból származók aránya a jelenlegi nagyjából 25 százalékról legkevesebb 35 százalékra emelkedik majd, de akár a 40 százalékot is meghaladhatja. A 2040-re várható helyzetre jó példa Frankfurt, amelynek lakosságában nagyjából 50 százalékos a migrációs hátterűek aránya, vagy Berlin, ahol 35 százalék ez az arány.

– mondta Herbert Brücker, hozzátéve, hogy a nagyvárosokban 2040-re még magasabbra, 65-70 százalékra emelkedik majd a bevándorlók aránya. Arra a kérdésre, hogy a nagyvárosi németeknek meg kell-e majd szokniuk azt, hogy kisebbségben vannak, hangsúlyozta: "téves az a kép, amely német kisebbséget és vele szemben bevándorló többséget ábrázol".

PestiSracok facebook image

– mondta az IAB vezető migrációkutatója, rámutatva, hogy a bevándorlók nem egyetlen egységes tömböt, hanem "nagyon különböző, nagyon színes" csoportokat alkotnak.

– fejtette ki Herbert Brücker.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.