Pesti Srácok

Szijjártó Péter együttérzését fejezte ki a brit népnek a londoni terrortámadások miatt

null

A magyar kormány együttérzését és részvétét fejezte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dominic Raab brit külügyminiszternek a pénteki londoni késeléses terrortámadás miatt küldött levelében, egyúttal hangsúlyozta: a támadás megerősíti őket abbéli meggyőződésükben, hogy továbbra is kitartóan küzdeni kell a terrorizmus ellen.

Szijjártó Péter a levélben – amelynek magyar fordítását tárcája eljuttatta az MTI-nek – azt írta Dominic Raabnak, hogy "gondolatainkban és imáinkban az áldozatokkal és családjaikkal vagyunk."

– tette hozzá a magyar diplomácia irányítója. A minisztérium később azt közölte, hogy a jelenlegi információk szerint a támadasnak nincs magyar érintettje.

PestiSracok facebook image

Kormányforrásokból származó péntek esti brit médiaértesülés szerint két halálos áldozata van a London belvárosában elkövetett késeléses terrortámadásnak. A támadásban, amely a Temzén átívelő London híd déli végénél történt, a rendőrség egyelőre számszerű részleteket nem tartalmazó bejelentése szerint többen megsérültek. A BBC televízió azonban hivatalos kormányzati forrásokat idézve péntek este azt közölte, hogy a sérültek közül ketten életüket vesztették. A Scotland Yard nem sokkal korábban bejelentette, hogy a gyanúsítottat a rendőrök agyonlőtték. Boris Johnson brit miniszterelnök péntek esti nyilatkozatában közölte, hogy az incidens óta a hatóságok ellenőrzésük alá vonták a helyzetet.

Forrás: MTI

Ajánljuk még