Pesti Srácok

Szünetelteti oktatói tevékenységét Gothár, tanítványait pszichológus hallgatja meg

null

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Etikai Tanácsának ajánlását tiszteletben tartva szünetelteti oktatói tevékenységét az egyetemen Gothár Péter, aki nemrég bevallotta, hogy szexuálisan zaklatta a Katona József Színház egyik fiatal színésznőjét – írja az Index. A portál szerint ez abból a levélből derül ki, amelyet Upor László, az SZFE rektori feladatokat ellátó rektorhelyettese küldött válaszként Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár kérdésére.

A levélben – amelyet az SZFE a sajtóhoz is eljuttatott – az is szerepel, hogy az egyetem pszichológusa a következő egy hét során egyesével meghallgatja azokat a hallgatókat, akiket Gothár Péter is tanít vagy nemrégiben tanított, és a beszélgetés eredményéről anonim írásos összefoglalót készít. A vizsgálatra az egyetem független pszichoterapeutát is felkért, valamint a korábbi zaklatási ügyek óta már saját pszichológust is alkalmaz az SZFE, de a levél szerint – noha egyre többen keresik fel más ügyekben – szexuális zaklatás miatt eddig egyetlen megkeresés sem érkezett hozzá (erről a szakember köteles lenne tájékoztatni a vezetőséget). Upor László azt is megemlíti a levélben, hogy a Katona József Színház először a zaklató megnevezése nélkül adott ki közleményt, és az SZFE csak sajtómegkeresésekből következtetett arra, hogy az ő oktatójuk lehet az érintett, és mielőtt Gothár Péter felfedte volna magát, hiába kérdezték a Katonát, nem kaptak választ.

Az SZFE Etikai Bizottsága december 4-én fogja meghallgatni Gothár Pétert

A Katona József Színház november 19-én közölte, hogy többé nem dolgoznak "egy szerződéses munkatársukkal", aki "több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival". Karácsony Gergely főpolgármester másnap a színház fenntartójaként kijelentette, hogy a zaklató nevét nyilvánosságra kell hozni; 20-án Gothár Péter kiadott egy rövid közleményt, amelyben bocsánatot kért egy esetért. Hogy miért szerepel Gothár nyilatkozatában mindössze egy eset, míg a Katonáéban több, azt azóta sem tisztázta egyik fél sem – írja az Index.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.