Pesti Srácok

Üzemanyag szén-dioxidból és vízből

Üzemanyag szén-dioxidból és vízből

Belsőégésű motorok meghajtására alkalmas üzemanyagot szén-dioxidból és vízből gyártó állomást adtak át szerdán Németországban. A kutatók szerint a széndioxid-terhelést visszafogni képes technológia tíz év múlva lehet képes ipari mennyiségű üzemanyagot előállítani az emberiség számára.

A Karlsruhei Technológiai Intézetben (KIT) csupán egy miniatűr gyártósort állítottak össze, amely egy teherszállító konténerben is elfér, és naponta alig néhány liter üzemanyag előállítására alkalmas, beindítását mégis áttörésnek tartják az e-üzemanyag néven, illetve a széndioxid-semleges és szintetikus üzemanyag néven is ismert technológia történetében. Az állomáson az úgynevezett power to liquid eljárást alkalmazzák; megújuló forrásokból nyert áram felhasználásával gyártanak folyékony üzemanyagot, amelynek alapanyaga az állomás körüli levegőből kivont szén-dioxid és gőz halmazállapotú víz. A két anyagból úgynevezett szimultán elektrolízissel hidrogént és szén-monoxidot állítanak elő, majd egy újabb lépésben úgynevezett hosszú láncú szénhidrogéneket, amelyeket a folyamat befejező lépésében úgy darabolnak fel, hogy benzinnek, dízelnek vagy kerozinnak megfelelő üzemanyagot lehet gyártani belőlük.

A szövetségi oktatási és tudományos minisztérium Kopernikusz projektek (Kopernikus-Projekte) nevű energetikai tudományos fejlesztési programjának finanszírozásával kidolgozott módszer előnye, hogy a légkörben felhalmozódott szén-dioxid mennyiségének növelése nélkül lehet használni belsőégésű motorokat, ami nagyban hozzájárulhat az éghajlatváltozás megfékezéséért folytatott küzdelem sikeréhez. Azonban az eljárás még kezdetleges. A KIT szakemberei a következő fejlesztési szakaszra is még csak a napi 100-200 literes mennyiséget célozzák meg, és csak a berendezés harmadik generációja lesz képes naponta legalább 1500 liter üzemanyag előállítására. A számítások szerint a technológia nagyjából tíz év múlva lesz érett az ipari méretű üzemanyaggyártásra.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.