Pesti Srácok

Varga Judit: Magyarország számára elfogadhatatlan a kohéziós pénzek nagyarányú megvágása

Varga Judit: Magyarország számára elfogadhatatlan a kohéziós pénzek nagyarányú megvágása

Magyarország számára elfogadhatatlan a kohéziós pénzek tervezett nagyarányú megvágása, ugyanis az egyelőre kevésbé jól teljesítő uniós tagországok megerősödésével egész Európa gazdasága sikeresebb lesz – jelentette ki az igazságügyi miniszter Hágában, az MTI-nek telefonon nyilatkozva csütörtökön.

Varga Judit tájékoztatása szerint a hét elején Párizsban, valamint a csütörtöki, Hágában tett látogatása során is világossá tette, hogy a kohéziós pénzek kölcsönös előnyökkel járnak. Fontosnak nevezte, hogy a domináns, nettóbefizető országok megismerjék, megértsék és saját érdekükben is elfogadják, hogy a kohéziós politika erős maradjon.

– mondta a miniszter. A kohéziós támogatások feltételekhez kötésével összefüggésben azt mondta: az Európai Uniónak számos eszköze van arra, hogy pénzügyi fegyelmet követeljen meg a költségvetési pénzek tagállami költése során.

PestiSracok facebook image

– húzta alá a miniszter. Tájékoztatása szerint a Ferdinand Grapperhaus holland igazságügyi és biztonsági miniszterrel, valamint a Stef Blok külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseken rámutatott, hogy a kohéziós pénzek közvetlen kifizetésénél hatalmas földrajzi aránytalanság van. Az újonnan csatlakozott tagállamok eddig csak 5 százalékban részesedtek a büdzséből, amelyen mindenképpen javítani kell; fontos, hogy a gazdasági olló ne nyíljon tovább, hanem egyensúlyt lehessen teremteni a tagállamok között. Varga Judit elmondta azt is, hogy a megbeszélések során holland kollégáival egyetértettek abban, hogy a jogállamiság kevesebb politikai figyelmet és több jogi elemzést igényelne. Ezért az Európai Uniónak az igazságügyi minisztereket tömörítő tanácsában jobb helye lenne az arról jelenleg tartó diskurzusnak.

– tette hozzá az igazságügyi miniszter.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.