Pesti Srácok

A képviselőház Kína elleni szankciókra szólítja fel Trumpot a muszlim kisebbségek elnyomása miatt

null

Az amerikai képviselőház elsöprő többséggel elfogadta kedd este azt a törvényjavaslatot, amely Kína elleni szankciók életbe léptetésére szólítja fel Donald Trump elnököt a Kínában élő muszlim vallású ujgur kisebbség elnyomása miatt.

A törvényjavaslat magas rangú kínai tisztségviselők elleni büntető intézkedéseket szorgalmaz, mert Hszincsiang tartományban – amely Kína északnyugati vidékén fekszik és az ujgurok autonóm területe – tömegesen zárnak internáló táborokba ujgur kisebbséghez tartozókat.

Az amerikai és a nemzetközi sajtóban nemrég jelentek meg olyan, jogvédők és szakértők információira támaszkodó riportok, amelyek felfedik, hogy Hszincsiangban mintegy egymilliónyi ujgurt tartanak fogva önkényesen. Peking vitatja az adatokat, a fogva tartásokról pedig azt állítja, hogy "szakmai képzési központokról" van szó, ahol az iszlám radikalizálódás ellen küzdenek, miután a korábbi években a tartományban ujguroknak tulajdonított véres merényletek történtek.

A képviselőházi szavazás előtt Nancy Pelosi demokrata párti házelnök kijelentette: "Peking barbár cselekedetei manapság az ujgurok emberi méltóságát és emberi jogait fenyegetik, és ez sérti a világ kollektív lelkiismeretét is." "Küldjünk üzenetet Pekingnek, hogy Amerika figyel, és nem marad csöndben!" – buzdította törvényhozó társait a politikus.

PestiSracok facebook image

A törvény nemcsak kínai tisztségviselők elleni szankciók bevezetését szorgalmazza, hanem bizonyos termékek –például arcfelismerő programokhoz és rendszerekhez szükséges termékek – exportjának tilalmát is, továbbá azt, hogy egy éven belül az amerikai kormányzat készítsen jelentést a térségben uralkodó helyzetről. A megszavazott szövegről még a szenátusban is voksolni kell, és csak ezt követően küldhető tovább a Fehér Házba, ahol Donald Trump aláírása után válhat törvénnyé.

A washingtoni szavazás után nem sokkal a kínai külügyminisztérium már reagált is. Nyilatkozatában leszögezte: Kína belügyéről van szó, az Egyesült Államoknak korrigálnia kell tévedéseit (az ügyben), és nem szabad a javaslatot törvényerőre emelnie. Hangsúlyozta továbbá, hogy Peking a fejlemények függvényében megfelelő választ ad a keddi voksolásra.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.