Pesti Srácok

Áder János és Erdő Péter mutatott be Égre néző címmel új, istenes verseskötetet

Áder János és Erdő Péter mutatott be Égre néző címmel új, istenes verseskötetet

Égre néző címmel istenes verseket tartalmazó válogatáskötet jelent meg. A könyvet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Áder János köztársasági elnök mutatta be szombaton, Budapesten.

Erdő Péter a bemutatón arról beszélt: noha a kötetben istenes versek vannak, "mégsem a szokásos vallásos költők kifejezetten hitet kimondó, egyházias verseit látjuk együtt".

– fogalmazott a bíboros. Szólt arról is: az égre néző ember túlmutat önmagán.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Erdő Péter.

Áder János felidézte: a válogatáskötet ötlete először tíz éve fogalmazódott meg benne Eperjes Károly színművész istenes verseket felvonultató előadóestjét hallgatva. Néhány évvel később, már köztársasági elnökként, beszédtechnika-tanára, Vadász Ágnes javaslatára verseket tanult, hogy azokon gyakoroljon. Ezek a versekkel való találkozások is tanulságosak voltak. A végső elhatározás pedig akkor született meg benne a kötet megjelentetésére, amikor Erdő Péter felkérte, hogy legyen a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust előkészítő társadalmi bizottság elnöke – mondta. A köztársasági elnök kitért arra: a kötetben hét fejezetre osztva, egy-egy szó köré csoportosítva olvashatók a versek; ezek a szavak a keresés, a közösség, a vigasz, a tudás, az alkotás, a halál és a misztérium.

– idézett a kötethez írt előszavából Áder János. Ismertette: a verseket Vadász Ágnes válogatta, a kötetet Kemény András szerkesztette és a Szent István Társulat gondozásában jelent meg.

A könyvbemutatón elhangozott az is: az M5 csatorna néhány napja indította el 52 részből álló sorozatát Estéli zsoltár címmel. A műsorban a könyv alapján, ismert színészek mondanak istenes verseket. Emellett hétfőn elindul az Én és Ő című műsor, amelynek epizódjaiban közemberek beszélnek saját istenélményükről. Januártól pedig a Múltidéző című műsorban az 1938-as budapesti eucharisztikus kongresszus eseményeit idézik fel.

Forrás: MTI