Pesti Srácok

Az egyre erősebb migrációs nyomás miatt összehívták a bevándorlásellenes kabinetet a Fideszben

null

Az egyre erősebb migrációs nyomás miatt Németh Szilárd összehívta a Fidesz-frakció bevándorlásellenes kabinetjét. A testületet vezető kormánypárti politikus vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján nagyon komolynak, veszélyesnek és mindenki számára figyelmeztetőnek nevezte az ország déli határán és a Nyugat-Balkánon kialakult migrációs helyzetet.

Azt mondta: csaknem százezer migráns gyülekezik a Nyugat-Balkánon, és noha egyelőre még rendezett a helyzet, a szituáció a 2015-ös nagy válsághoz kezd hasonlítani, és ha a migránsokat nekieresztik a magyar határnak, abból nagy baj lehet; nekünk erre fel kell készülnünk. Ezért is nevezte fontosnak, hogy szeptemberben meghosszabbították a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, hiszen – tette hozzá – ez ad megfelelő jogi alapot a határ védelmére. Szintén lényeges – mondta Németh Szilárd –, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróság kimondta: a tranzitzónában tartózkodás nem számít fogva tartásnak, tehát mindaz, amit a bevándorláspárti ellenzék a gazdáik kérésére, akár a tranzitzónával, akár a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel kapcsolatban összehazudott, teljes egészében összedőlt.

– jelentette ki kérdésre válaszolva a fideszes politikus, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, megemlítve: ezért is támogatja a kormány a térség államainak uniós és NATO-csatlakozását. Hozzátette: az utóbbi hetek eseményei azt mutatják, hogy a migránsok már a föld alatt, alagutakon át is próbálnak bejutni az országba. Köszönetet mondott a határt őrző katonáknak, rendőröknek, hogy az ország függetlenségét, a magyar emberek biztonságát és szabadságát ilyen hatékonyan őrzik. Németh Szilárd jelezte: a kialakult helyzet miatt hétfőre összehívta az általa vezetett bevándorlásellenes kabinetet.

PestiSracok facebook image

A Fidesz bevándorlásellenes kabinetje 2018. október 11-én alakult meg. Németh Szilárd akkor arról számolt be, hogy a 17 tagú testületbe az ország minden részéről kerültek be képviselők.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.