Pesti Srácok

Belehalt égési sérüléseibe Indiában egy nő, aki nemi erőszak áldozata lett, majd támadói felgyújtották

Belehalt égési sérüléseibe Indiában egy nő, aki nemi erőszak áldozata lett, majd támadói felgyújtották

Belehalt égési sérüléseibe Indiában egy nő, aki nemi erőszak áldozata lett, emiatt feljelentést tett, majd miközben a bírósági tárgyalásra tartott, támadói felgyújtották – közölte szombaton a rendőrség és a nőt ápoló orvos.

Az eset az északi Uttar Prades szövetségi állam Unnao körzetében történt. A 23 éves nő még márciusban feljelentést tett azzal a váddal, hogy két férfi tavaly december 12-én megerőszakolta, miközben fegyvert fogott rá. A két gyanúsítottat őrizetbe vették, eljárás indult ellenük, és bíróság elé állították, de a múlt héten óvadék ellenében szabadlábra helyezték őket. A nő éppen az egyik bírósági tárgyalásra tartott csütörtökön, amikor, még mielőtt vonatra szállt volna, öt férfi – köztük a nemi erőszakkal vádoltak – megtámadta: megverték, megszúrták, majd leöntötték kerozinnal és felgyújtották. A helyi média értesülése szerint az áldozat testfelületének 95 százaléka megégett, de még így is képes volt egy kilométert gyalogolni, és maga hívni a rendőrséget. Egy újdelhi kórházba szállították, de pénteken leállt a szíve, és nem tudták újraéleszteni. Az öt férfit letartóztatták.

Indiában az utóbbi két hétben ez volt a második nagyon súlyos és országos felháborodást kiváltó nemi erőszak. A déli Haidarábád államban a rendőrség a múlt héten őrizetbe vett négy férfit, mert a gyanú szerint november 27-én megerőszakoltak és meggyilkoltak egy 27 éves nőt. Őt is úgy gyilkolták meg, hogy felgyújtották. A rendőrség csütörtök éjjel az elkövetők jelenlétében rekonstruálni akarta a bűncselekményt annak helyszínén. A gyanúsítottak megpróbálták elvenni a rendőrök fegyverét és elszökni, de lelőtték őket.

Indiában nagyon magas a nemi erőszakok száma. A 2017-es a legutóbbi év, amelyből vannak statisztikai adatok: akkor több, mint 33 ezer nemi erőszak miatt tettek panaszt hivatalosan; ebből 4200 Uttar Pradesben történt, ahol a legsúlyosabb a helyzet az országban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.