Pesti Srácok

Benyújtotta lemondását a finn miniszterelnök – az államfő elfogadta a döntését

Benyújtotta lemondását a finn miniszterelnök – az államfő elfogadta a döntését

Benyújtotta lemondását kedden Antti Rinne finn miniszterelnök, Sauli Niinistö államfő pedig elfogadta döntését –tájékoztatott az elnöki hivatal. Az államfő arra kérte egyben a hivatalban lévő kormányt, hogy ügyvezetői minőségben folytassa munkáját, amíg nem jelöli ki az új kabinetet.

A lemondás előzményeként az ötpárti kormánykoalícióban részt vevő Centrumpárt kedden bejelentette, hogy elvesztette a szociáldemokrata miniszterelnök iránti bizalmát a postássztrájk kezelése miatt. A Centrumpárt egyben a koalíció fenntartása mellett foglalt állást. Kedd délután bizalmi szavazás kellett volna tartani a parlamentben, de Rinne nem várta meg ezt, és benyújtotta lemondását az államfőnek. Sajtóértesülések szerint Rinne utódját december 12-én választják meg a szociáldemokraták kongresszusán. Sanna Marin közlekedési és hírközlési miniszter, a párt elnökhelyettese már jelezte, hogy kész átvenni a kormányfői megbízatást. Ha így történik, a 34 éves Marin az ország legfiatalabb miniszterelnöke lesz.

Elemzők eleve nem tartották valószínűnek azt, hogy a Centrumpárt előrehozott választást akar, mert a többi kormányzó párthoz hasonlóan megcsappant a népszerűsége, és ezzel csak az euroszkeptikus nacionalista Finnek (korábban Igazi Finnek) malmára hajtaná a vizet. Az áprilisi választáson ez a párt egy hajszálnyira maradt le az első helyen végzett baloldali szociáldemokraták mögött.

A kormányválság a postássztrájkkal hozható összefüggésbe. A kormány működésének törvényességét felügyelő hivatalhoz több panasz érkezett Rinnére a sztrájk kezelése miatt. Múlt pénteken lemondásra kényszerült Sirpa Paatero, az önkormányzati ügyekért és a postáért is felelős miniszter. A munkakörülményekkel elégedetlen postások november 11-én léptek sztrájkba, miután több hétig tartó egyeztetések után sem sikerült egyezségre jutniuk az állami munkáltatóval a munkakörülmények javításáról és egy új szakszervezetbe való betagozódásról. A munkabeszüntetés közel két hétig tartott, és kiterjedt más ágazatokra, egyebek közt a légiközlekedésre, a közúti és tengeri fuvarozásra. Végül november 24-én a sztrájkolóknak sikerült megállapodniuk a munkáltatójukkal; a sztrájk aznap véget is ért, de már a következő napon újabb kezdődött. A munkabeszüntetésben mintegy tízezer postás vett részt. Ez idő alatt vált ismertté, hogy Sirpa Paatero miniszter tudott róla, hogy a munkaadó egy előnytelenebb, kisebb fizetést ígérő munkaszerződést akar kötni a szakszervezettel. Emiatt több ellenzéki párt is bizalmatlansági indítványt kezdeményezett a kormány ellen. A finn postások novemberben általában nagyon leterheltek, mert a karácsony előtti bevásárlásokkal együtt a postai csomagküldések is megszaporodnak. A sztrájk miatt komoly, néhány napos vagy hetes csúszások voltak a küldemények kézbesítésében.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: AFP/Lehtikuva/Antti Aimo-Koivisto

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.